• Január 23-án, szombaton, 19:40-kor elkezdődött A Dal.
  • Ebben a közmédiás műsorban választják ki (hat adás legvégére), hogy ki lépjen fel - Magyarország dalművészetét képviselve - az Eurovíziós Dalfesztiválon.
  • Mi a Duna Worldön nézzük, de nézheti az interneten is,  ha nincs tévé közelében.
  • Az eseményeket élőben közvetítettük, és legközelebb ön is beszállhat, ha levelet, vagy kommentet ír nekünk.
  • feltehettünk néhány kérdést Tatár Csillának, aki azt mondta, nagyon sok minden változik a tavalyi adásokhoz képest, látványosabb lesz a műsor, és az is sokat számít, hogy egy színpadon lesznek Harsányi Leventével. 

    A stylistom most is Martinecz Andi lesz, természetesen más szempontokat kell figyelembe venni, idén néhány kiló plusszal, szélesebb csípővel és nagyobb mellbőséggel vágok a műsornak, de idén is előnyben részesítjük a magyar tervezők munkáit.

    A Dal után a Magyország, szeretlek! felvételein dolgozik még, ez havi két forgatási napot jelent. Több munkát egyelőre nem tervez vállalni.

    Milán minden energiámat leköti, és természetesen nagyon fáradt vagyok, mint a legtöbb édesanya ilyenkor. A kisfiamhoz éjszakánként még kétszer kelek etetni, és három óránál többet egyhuzamban mostanság nem sikerült aludnom. Több feladatra jelenleg nincs kapacitásom.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!