Mi ez, és miért?

Ez a hetilapszemle, amelyben megnézzük, mit írtak a héten a fontos bulvárhetilapok. Most nem vártuk meg a Bestet, az csak pénteken jelenik meg.

Az előző részeket itt olvashatja.

Érezzük magunkat együtt újra a kilencvenes években! A Story magazin Kudlik Júliáról és Lagzi Lajcsiról ír címlapon! De most nem velük kezdünk, hanem.

Hot!

Meneküljön, ki merre lát: a címlap azt írja, „Stohl András VÉGIGDÖNGETI A SZTÁRVILÁGOT!”. Mellette azt emelik ki, „Egy családot már szétromboltam az én hibámból!”. A valóság persze ezzel szemben az, hogy a végigdöngetés arról szól, micsoda nőfaló karaktert játszik a színész a legújabb sorozatában – vagyis így dug meg minden színésznőt. De azért nem hazudik a cím teljesen, hiszen mint egy rövid keretesben kiemelik, Stohlnak megvolt Survivor Tünde, Gregor Bernadett és Albert Györgyi is.  A kiemelt idézet csak arra vonatkozik, hogy egyszer már elvált. De nem baj, Stohlnak talán jól is jön a macsó imázsformálás, amit a címlap ad, ehhez készséggel asszisztálunk. Viszlát, családapa Stohl, viszlát, ötvenesnők-kedvence Stohl, helló döngető Stohl! (A sorozatnak nem rossz a nézettsége, felesleges lenne ezzel indokolni a témaválasztást.)

Más: Galambos Lajos azt mondja, más emberként jött ki a börtönből, mint ahogy bement – részben ez a büntetés-végrehajtás célja –, minden mást megírtunk itt. A Schobert-család Thaiföldön nyaralt, ahol jó volt nekik. Ebből a cikkből két gondolatmenetet idézünk. „Sokszor hallottuk, hogy Thaiföld a magyarok közkedvelt úti célja. Több ismerősünk is volt már ott, így mi is kíváncsiak voltunk erre az álomszép helyre”, illetve:

Norbi például nem szeret repülni, kifejezetten szenved tőle – nem úgy a helyi ételektől, a thai konyhát ugyanis szeretjük. Csiliből nem volt hiány, a különleges ízeket és a gasztronómiát is megtapasztalhattuk, de a kenyeret és a hozzáadott cukrot tartalmazó ételeket hanyagoltuk.

Hála a jóistennek. Lapozzunk. Freddie, aki „nem csak a dalával dobogtatta meg a nők szívét” egyrészt azt mondja, hogy ennek a testnek ára van, másrészt van barátnője, harmadrészt azt szeretné, ha a zenéje miatt figyelnének rá. 

Néhány színésznő ebben a lapszámban is szponzorált wellness-üdülésen vesz részt, és közben a közös munkájukat népszerűsítik. „Tökéletesen el lehet lazulni, kellemes a milliő, van benne valami puhaság, valami melegség” – mondja egyikük az előbbiről.

Röviden:

  • Király Viktor nem számított menőnek a gimiben, mert deszkás volt, a csajok meg a focistákra buktak.
  • „Ördög Nóra,
    Trópusi éden
    Maldív-szigetek (ez egy tájékoztató összeállítás címe)

Mondjuk bármi lehetne ebben a magazinban, ugyanis Ganxsta Zoltánt Ragnar Lothbroknak fazonírozták, ezzel megalkotva a Hot! valaha volt legjobb lapszámát.

Story

Címlapon Istenes Bence és Csobot Adél, akiket egy tipográfiai katasztrófa így idéz: „Kisfiút „Nem házasodunk össze” Várunk”. A lényeg persze akkor is kiderül ezekből a szavakból, ha ennyire tetszőleges sorrendben helyezzük el őket, cikkre tehát lapozzunk most másik.

Tudják, hogyan indul Kudlik Júlia napja? Így.

Reggelente felkelek, hideg vízzel lecsutakolom az arcom, és tervezem a napom. Rengeteget olvasok, gobelinezek, kötök, horgolok. És bárhova megyek, mindig van nálam könyv. Reggelente pedig a Bibliát olvasgatom.

A Magyar Televízió egykori műsorvezető-riportere mostanában beszélgetős esteket tart, Szvorák Katalin népdalénekessel turnéznak.

A kedvenc idézetünk a Rékasi Károly, Pikali Gerda és Détár Enikő sorsait feszegető cikkből származik.

Mert akkor már nem lehetett nem észrevenni azt a párhuzamot, ami a házaspár közös életem és a tragédiába torkolló, szerelmi marakodást bemutató darab között volt. Tudatosan vagy ösztönösen döntöttek a tragédiába torkolló, szerelmi marakodást bemutató történet mellett?

– teszi fel a lap a jogos kérdést, majd válaszol is rá: „nem tudni”.

A váratlan interjú ebben a lapszámban Szepesi Nikolettel készült, aki mostanra úszóedző lett, és nyugodt életet él egy fiúval, akit szeret.

A legváratlanabb élményt viszont a Szűrös Mátyásról szóló cikk nyújtja, amelynek meg nem nevezett szerzője ezt írja:

a 83. esztendejében járó Szűrös Mátyás akár 10-15 évet is letagadhatna.

Esélyes, hogy meg is tenné.