horoszkóp
hajdú3

Hajdú Péter pert nyert Kárásszal szemben

tt
2016.02.04. 07:21

A Frizbi miatt pereskedett Hajdú Péter, Batiz András és Kárász Róbert, Batiz és Kárász mutatta be a TV2 vezetőségének anno Hajdú Pétert, aki állítólag azzal szegte meg a szerződést, hogy Kárászékat megkerülve szerződött le a TV2-vel. Hárommillió forintot követeltek Hajdútól közvetítői díjként, a bíróság első fokon elutasította a keresetüket, és az ügyvédi perköltségek mellett hatszázezer forintot is fizethetnek Kárászék. 

„Annak a babérjait szerették volna learatni hárommillió forinttal, hogy Hajdú Péter a TV2-höz került. Nagyjából úgy próbálta előadni Batiz András, hogy a kis kezdő Hajdú Pétert bemutatták itt nagy embereknek, és rajtuk keresztül kellett volna szerződést kötnie, de ő megszegte a megállapodásukat – mondta a Borsnak Hajdú ügyvédje, dr. Mester Csaba. Azt is elmondta, hogy Hajdú Péter egy korábbi cégével írtak alá szándéknyilatkozatot, de a jelenlegi cégen szerették volna behajtani.

Batiz András annyit közölt a lappal, hogy:

"Ezzel fizetjük meg az árát annak, hogy rászabadítottuk az országra Hajdú Pétert."