Február 27-én, vagyis ma este 19:40-kor kezdődik A Dal döntője. Ez a tévéműsor azért érdekes nekünk, mert ma kiderül, hogy ki képviseli Magyarország dalművészetét az Eurovíziós Dalversenyen, vagy, ha úgy jobban tetszik, Dalfesztiválon. Pont ezért élőben, percről percre fogjuk közvetíteni az adást - tartson velünk, mint az első alatt!

Az egésznek persze nincs olyan nagy tétje: lesz egy elődöntő, és jó esetben egy döntő is, ahol előadja a dalát, és ezt Európa-szerte lehet majd nézni, élőben.

A döntőket május 10-én és 14-én tartják, Stockholmban. Aki megnyeri, annak sok fellépése lesz, még többször szerepel majd a hírekben, talán turnéját is támogatják majd, szóval ilyen szempontból mégiscsak nagy lehetőség. 

Kik vannak még versenyben?

Nyolc dal versenyez, előadóik:

Ha a nevükre kattint, akkor meghallgathatja mindet.

De az a legjobb, hogyha velünk tart az élő közvetítés alatt, és vagy kommentet, vagy emailt ír nekünk, ha eszébe jut valami. Köszönjük, és várjuk!