Az IKO fogta a TV2 eddig jól muzsikált játékos, önmagát se komolyan vevő celebes gasztrovetélkedőjét, és csavart rajta egyet. Csak a rossz irányba. Telerakta felesleges elemekkel, amiktől egy végtelen szenvedés lett az egész. A reklámokkal együtt 1 óra 18 perc játékidejű műsorba kellő mennyiségű és minőségű humort és izgalmat pakolni egy gegmesterekkel dolgozó amerikai szitkomnak is iszonyat nehéz meló lenne, szóval nem meglepő, hogy a Hal a tortán – A küldetés egy böszme nagy kifelé pattanó kapufa lett.

 

  • Nincs már bevásárlás, ami egy őszinte eleme volt a műsornak
  • Lázár Chef folyton ott lebzsel a főzőcskéző emberek körül és megállás nélkül hajtja a delikvensekkel a szopórollert
  • Az adott házigazdák nem főzhetnek akármit: egy kvízen és egy ügyességi feladaton kell túlesniük, így derül ki, hogy azt készítik-e el, amit maguk kitaláltak, vagy a közepesen, illetve a nagyon nehéz kosárból kell kiokoskodniuk valami ehető tápot, amitől nem hánynak sugárba a vendégek.
  • És a legfontosabb, hogy a pontozás sem külön, hanem a házigazdák szeme láttára, füle hallatára történik az asztalnál. (Ez utóbbi, akkor lenne vicces, ha Damu Roland még mindig játékban lenne, és a szemébe mondanák meg, hogy az ehetetlen szar előétele miatt, csak 2 pontot tudnak neki adni a ma estére, mire ő kicsit bepöccen. Így viszont az van, hogy Tóth Gabi jófejségből 4 pontot ad Sipos Petinek és Tominak az estére, annak ellenére is, hogy a nyers répatortájuk eléggé kiverte nála a hisztirelét.)

Bruttó 40 perc volt maga az értelmetlen nehezítésekkel telibe vert főzés. Ennyi idő alatt két epizódot megnézek a kedvenc vígjátéksorozatomból, és közben a földön gurulva hahotázok. Az, hogy Siposékat szumójelmezbe öltöztetik, hogy úgy főzzenek, az nem vicces.

Az ilyen műsorok alapja az őszinte kiszólogatások.

Amikor Sipos Peti elterült a konyhapadlón, hogy azonnal konyakra van szüksége. Elhittem, sőt, meg is mosolyogtam, mert elhittem, hogy tényleg megpusztul, ha nem kap némi szeszt.

Amikor letelt a főzésre szánt idő, Lázár is befejezi a kényszeres basztatást és elhagyja a színt. Ekkor ordít utána Sipos Peti, hogy "Hé, há’ mosogatni ki fog?" Hatalmas muhaha szakadt ki belőlem.  

A vendégek is ontották magukból a nagy igazságokat.

Amikor megláttam Sipos Peti házát, akkor rájöttem, hogy érdemes még 10 évig haknizni
- mondta Tóth Gabi.
Lázár 1992-ben kitalálta, hogy ő egy mosolygós séf, úgyhogy ő azóta mosolyog
- homályosított fel Till Attila.

Nincs ezekkel semmi baj, csak túl bő lére van eresztve az egész. Az se zavart annyira, hogy Sipos Petiék folyamatosan poénkodni akartak, hisz nekik ez a védjegyük, az ökörködés, az se baj, hogy utoljára 2000-ben volt értékelhető poénjuk, amin 12 évesen fossá tudtam röhögni magam.

A Hal a tortán - A küldetés akár jó is lehetne, ha nem akarnák kényszeresen túltolni a semmit, indokolatlanul több, szerteágazó elemre fókuszálni. Egy valamit kellene jól csinálni, és akkor nem lenne ilyen dilettáns főzőcskézés a végeredmény, aminek se eleje, se vége, se értelme, se humora nem igen van, ami 1 óra 18 percig masszívan kitartana és lekötne. 

Az adást itt lehet megtekinteni.