horoszkóp
12186285 10154305664852785 5277117936219816271 o

Rékasi Károly otthagyja a Barátok köztöt

2016.05.02. 14:18

„Rékasi Károly jelen egészségi állapota miatt nem tud részt venni a sorozat munkájában. A produkció a színész egészségi állapotával kapcsolatban több információval nem szolgálhat. A színész tavaly júniusi balesete utáni gyógyulási folyamata és rehabilitációja kezdetben nem okozott fennakadást a sorozat történetvezetésében, de februári műtétje már igen. Ekkor a készítők a sorozat eseményeit bizonyos pontokon a színész állapotához igazították, valamint biztosítottak időt a gyógyulásra is.

Az adott helyzet azonban tervezhetetlenné teszi a színész sorozatban való munkáját. A produkció számára fontos Rékasi Károly egészsége, így – munkaviszonyának fenntartása mellett - teljes gyógyulását követően tudja a színészt foglalkoztatni. A produkció minden tagja visszavárja Rékasi Károlyt.

A sorozat készítői mindent megtesznek annak érdekében, hogy Bartha Zsolt karaktere mihamarabb visszatérhessen a Mátyás király térre" – tette közzé a Facebookon a Barátok közt produkció. A kommentelők szomorúak, és visszavárják a színészt. 

Rékasi Károly 2015. június végén motorbalesetet szenvedett, sérülései lassan gyógyulnak, olyannyira, hogy március végén mentő vitte el a Barátok közt forgatásáról.