Anna Hathaway éppen a héten rakott fel egy képet a nadrágjáról, amit könyörtelenül levágott, miután a szára már nem jött fel a vádliján. Áprilisban született meg a színésznő első kisfia, és még nem sikerült leadnia a felesleget, de nem is érzi, hogy bárhova rohannia kéne. Úgy jó az alakja, ahogy van. 

Blake Lively Hathaway után nem sokkal nyilatkozott a témában. Ő éppen a második gyerekét várja Ryan Reynoldstól, és egy reggeli műsorban beszélt arról, hogy magasról tesz rá, milyen a teste a szülés után. 

Nem kell Victoria Secret modellnek kinézned a szülés után, hiszen a világ legnagyobb csodája történt veled. Úgy értem, éppen egy új életet hoztál a világra. Ezt pedig meg kell ünnepelni!

Akárcsak Hathaway, Blake Lively is kifakadt, hogy ne érezze egyik nő se rosszul magát, ha nem jön rá a ruhája pár héttel vagy hónappal a szülés után.

Azért tegyük hozzá, hogy a 28 éves színésznőn alig látszik valami plusz. Még a Cannes-i Filmfesztivál alatt mutatta meg először a kerekedő hasát, és mindenki el volt tőle ájulva. Az első lánya után – akit egyébként James-nek kereszteltek – hamar visszanyerte az alakját. De ehhez hozzátartozott, hogy Lively 8 hónappal a szülés után forgatta az új filmjét, a The Shallows-t. Munkának fogta fel, hogy újra formába lendüljön. 

Kim Kardashian viszont nem tartozik Livelyék táborába, ő tudatosan készült a fogyásra, amit egyszerűen az alkatával magyarázott. A szavaiból azt olvashatjuk ki, hogy Kardashian úgy érzi, nem veheti olyan lazán a súlyát, mint Hathaway vagy Lively, és nem is erre biztatja a rajongóit. Ő nem azt hirdeti, hogy minden anya engedje el a fogyókúrát, élvezze ki az anyaságot, majd lesz a testével, ami lesz. 

Saint után, kitűztem magam elé egy célt. Motivált voltam, de kemény volt. Nem egyszerű újra formába jönni. Olyan irigy voltam azokra a nőkre, akiknek van egy kis babahájuk, és úgy 10 kilót szednek fel. Aztán a szülés után pár héttel már ugyanúgy néznek ki, mint a terhesség előtt. Lol. Ez nem én vagyok.  

– írta korábban a blogján

Snapchaten éppen azért ugrál örömében, mert visszafogyott 54 kilóra. December elején született meg a második gyereke, Saint West, és mintegy 30 kiló pluszt szedett fel a terhesség alatt. Az 54 kiló még a nem a vég, még két kiló és Kim Kardashian végre igazán boldog lehet. 

Kardashian komolyan veszi a diétát, nem tud azonosulni mondjuk Hathaway magabiztosságával, bár azt elismerte, hogy a második gyereknél egyszerűbb volt. Saint Westnél büszke volt a testére, merte mutogatni a hasát, ahogy azt egy igazi Kardashiantól várnánk, pucéran is.