- Augusztus 27-én az RTL II-n elindult a Való Világ nyolcadik évada, a TV2-n pedig a Star Academy című hibridreality.
- A Való Világból tehát értelemszerűen már volt hét évad. Ez a nyolcadik abból a szempontból lesz másmilyen, hogy a Big Brother című reality formátumát megvette a csatorna. Majd meglátjuk működés közben, hogy emiatt mi változik benne. A lényeg: nyolc ember ma beköltözik egy házba, utána még beküldenek majd néhányat, és aki a legtovább marad benn, az győz.
- Star Academyből nem volt még egy sem. Ennek az a lényege, hogy miközben zenés tehetségkutató, a versenyzők életét is lehet követni a tévében. Itt is a sok induló kirostálása után hirdetnek majd győztest.
- Munkatársaink mindkét műsort nézték és közvetítették.
- Hozzászólna? Látott valami vicceset? Írja meg, fotózza le, küldje el nekünk! A Facebook-oldalunkat itt találja, ahol kommentben is közölheti véleményét. Előre is köszönjük!
-
Amúgy tényleg nagyon jó Majka és Ördög Nóri együtt
Reagálnak egymásra, nem uncsik, sztorizgatnak, ugratják egymást. Még ha néhány poén bekészített is, az sem hallatszik.
-
De a Való Világ meg a Big Brother nem egymás konkurenciái voltak?
Dehogynem!
De ez már nagyon régen volt. Azóta szent a béke.
A Big Brother 2002. szeptember 1-én indult és december 21-én ért véget, amikor BB Évi megnyerte a fődíjat. Egy nagyon rövid szünet után már jött is a második évad, 2003. februárjában.
Ezzel párhuzamosan futott a Való Világ.
1. évad: 2002. szeptember 11. - december 22.
2. évad: 2003. január 1. - május 31.
Még a harmadik évadot is elindították az adott évben, aztán jött 6 év pihenő, majd 2010-től kisebb-nagyobb kihagyásokkal jelentkezik újra és újra a Való Világ.
Volt róla szó, hogy a TV2 életet lehel a Big Brotherbe, de nem így lett, mert az RTL megvette a jogokat az Endemoltól.
-
Dávidot óvodában zsírkockának csúfolták
Mindig is tudtam, hogy a gyerekek gonoszak.
-
Minifelmérés:
eddig összesen két olvasónk jelezte a Facebookon, hogy nézik valamelyik műsort. Tudják, melyiket? Mindketten a Star Academyt!
-
Do you love me?
- Not yet.
Párbeszéd az új lakó, Dávid és Vivien között. Izzik a levegő.
-
Dávid már tudja, hogy nem kövér
Közben azt mondja, KÚSZÓPÁLYÁN szokott sikereket elérni
-
Dávid főzni fog, és ettől a lányok izgalomba jöttek
Sőt!!! Viven elmondott egy egész mondatot ennek hatására.
-
Soma nem
konyhafőző műsorba jelentkezett.Még jó. Kicsit félnénk egy ilyen mutatványtól.
-
TV2: most egy
Fazekas Laci nevű ember énekelt, John Newmant.
Most nem vetkőzött le annyira, mint a bemutatkozó filmjében.
-
Soma nem fog pörgetni
vagy mégis?
Szerinte Aurelio is pörgette, és meg is nyerte.
-
Na jó, kijelenthetjük, hogy megérkezett a VV első igazi suttyója
Soma, aki a kisfilmjében azt mutogatja, hogy hol szivattyúztatta le a lányokat.
-
Somának érettségije van,
Micinek ennél sokkal több!!!!
-
VV Soma akkorát oltott, hogy Vivien csak pisloghat
Somának van érettségije, és szerinte Viviennek nincs. BURN!
-
Soma jött, és nincs rajta póló
Így megy a villába. És miért? Jó oka van rá.
Mosásban van az összes pólója.Meg ez jobb. Azt mondja.
-
Soma rögtön félmeztelenül jön
Hát hogy máshogy?
Máskor se hord, mint mondja. Szeret félmeztelenül panelházak falához tapadni, ez kiderült a kisfilmjéből.
-
Villatörténelem 1: Molnár Anikó
Molnár Anikóról néha elfelejtjük, hogy a Való Világban kezdte. Pedig így volt, a Nagy Ő előtt még a VV 2-ben tűnt fel, ráadásul a döntőig jutott, aztán végül második lett, VV Laci legyőzte. De ez olyan régen volt, hogy még Stohl András vezette a műsort.
Ami viszont mindennél, de tényleg mindennél fontosabb, hogy kikkel járt, még mielőtt nagyjából visszavonult volna bulvártól. Az utóbbi években szinte csak a súlyáról lehet olvasni, mit adott le, mit nem.
Íme, pontokba szedve találja Molnár Anikó híres férfijait:
- Bochkor Gábor
- VV Szabolcs
- Kammerer Zoltán
- Dj Schultz
- Klausmann Viktor
- Császár Előd
- Majka: állítólag kavartak
Ha nem csak Molnár Anikó szerelmi élete érdekli tavaly részletesen összeszedtük, hogy ki, kivel, mit csinált itthon.
-
Vissza a Villa előszobájába
Remélem újabb férfi jön.
-
TV2: Fazekas Eszter most énekelt
egy szívhez szóló John Legend számot, ha ez így megy tovább, mind boldog zokogással töltjük ezt az estét.
Bocs a screenshotért, nem gonoszságból ilyen: így alakult.
A megilletődött zsűri és a nézők mindjárt adnak neki pontokat is.
Update: adtak, 179-et.
-
Keresztes Ildikó szemének sarkában máris egy könnycepp
pedig csak 25 perc telt el, Fazekas Eszter balladáján érzékenyült el. Eszter amúgy erőteljesen önbizalomhiányos, erről szólt a kisfilmje is, nem értem miért. A színpadon bombacsaj, jól is énekel. Vastag Csaba pedig már rá is mászott a produkció értékelése közben.
-
Egy pillanatra nem nézek oda, és
Ördög Nórának frufruja lesz? -
Máris reklám,
pedig még csak Viviennt, Lórit és Micit ismerhettük meg. Nem kell Voltaren, új beköltözőket akarunk!!!!
-
Lórin lehet vigasztalódni
Még jó, hogy már nem akar összefeküdni senkivel.
-
Iván előadását a TV2-n
mindegyik zsűritag nagyon értékelte, Pásztor Anna szerint pedig szexinek számít, ha valaki ismeri a gyengeségeit, és közölte az énekessel, hogy
szeretlek.Viszonylag hamar elérkeztünk tehát az első érzelmi csúcsponthoz.
Iván 159 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől együtt. Ne nézzenek így, senki sem tudja, hogy ez mivel fog járni a későbbiekben.
A produkciót itt visszanézhetik.
-
VV Mici a jakuzziban
Ennyi.
És még egyszer.
-
Mici szeretne a középpontban lenni
surprise!
-
Megjött Mici a Vévébe,
és rögtön bókolt egy már hivatalosan is VV Viviennek, mire Vivien visszabókolt. Awwww.
BFF.Egyébként eddig annyit tudtunk meg Miciről, hogy szereti érvényesíteni az akaratát.
-
Masnis Mici épp szingli
A harmadik beköltöző. Micivel nehéz együtt élni, ezt ő mondja.
Lehet ennek bármi köze a masnihoz? Van neki több színben is, a kisfilmjében is büszkén viseli.