horoszkóp
GettyImages-587155656

Kardashian tényleg új arcot és új derekat kapott?

2016.09.05. 19:31

Rengeteg híresség van, akiről tudni lehet, hogy járt már plasztikai sebésznél, vagy hogy rendszeresen jár, sokaknál ugyanis a rettenetesen szomorú látvány is árulkodó tud lenni. Vannak viszont olyan celebnők is, akikről rendre azt pletykálják, hogy tutira átműttette arcát vagy testét, de kézzelfogható bizonyítékot egyelőre erre nem mutatott senki.

Utóbbiak közé tartozik Kim Kardashian is, akit legutóbb azzal vádoltak meg, hogy gyanúsan, már már lehetetlenül vékony a dereka. Való igaz, Kanye West nejének alakja tényleg egészen abszurd módon néz ki ezen az alábbi fotón:

Ellenben tudni lehet, hogy mindezt nem bordái felének kivetetésével érte el, hanem egy fűzővel, amit rendszeresen szokott reklámozni Instagramján is. (Mint Dukai Regina.) Vagyis bármennyire is fizikai képtelenségnek tűnik, Kardashiannak – ha egy kis segítséggel is, de – valóban ilyen vékony a dereka:

Jó, de ha a bordái épek maradtak, legalább az arcát szétszabatta már, ugye?!

Na, ennek jártunk most utána egy nagyon tudományos módszerrel – egymásra tettünk egy 2006-ban és egy 2016-ban készült fotót. Mindkettőn ugyanabból a szögből mosolyog ránk Kim Kardashian, csak tíz év különbséggel, az eredmény pedig valóban totálisan megdöbbentő:

Megdöbbentő, mert Kim Kardashian arcán jól láthatóan SEMMI nem változott az elmúlt tíz évben.

Még a szempillái is ugyanúgy állnak, ami azért nem kis teljesítmény. [Ebben a műszempilla is segíthet – a szerk.] Vagyis kijelenthetjük, hogy Kim Kardashian külseje a látszat ellenére teljesen természetes, a celebnő magától, és szüleinek köszönhetően néz ki így, nem pedig egy olyan kvalitású orvosnak, aki a többi celebnő külsején dolgozik.

Persze nyilvánvaló, hogy nem így kel ki reggelente az ágyból, és látszólag sokkal több és jobb alapozót is használ, mint tíz évvel ezelőtt, illetve már nem magát sminkeli, hanem a sminkese keni össze az arcát reggelente. Na meg persze jobb a haja, többször jár kozmetikushoz is, és valószínűleg sokkal szuperebb krémeket is vásárol.

De hogy megnyugodjon, egyetlen egy apró különbséget azért csak sikerült találni a két képen:

Kardashian szája körül tíz éve még voltak apróbb, alig látható ráncok és gyűrődések, amiket simán lehet, hogy két csepp botoxszal takarított el, ám egy jobb krémmel és alapozóval is hasonló hatást lehet elérni.

De ha került is az arcába botox, azért az nem egyenlő azzal, amikor valaki szike alá fekszik.

Vagyis ezúton követelünk igazságot Kim Kardashiannak, akit ezek szerint az elmúlt években többször és többen is teljesen alaptalanul vádoltak meg plasztikai műtétekkel!!