A Blikk ír arról, hogy a zenész mindössze félórás koncertet adott múlt héten Budapesten. A lap szerint Ganxstát a szakítás borította ki, ami fellépés közben csúcsosodott ki. Mindenkinek vannak nehéz időszakai, van, akinek több is. Ami történt, megtörtént. Nem mentegetőzöm, nem ígérgetek. A közönséget megkövetem, természetesen kárpótolom őket. Megyek tovább, folytatom a munkát. Készül az új lemez, könyvet írok, színházban dolgozom, filmezek, tévézek. Rendet rakok a környezetemben és magamban. Csókolom – mondta Ganxsta a Blikknek. Az AC news-nak pedig arról is beszélt, hogy rosszul kezelt mostanában bizonyos magánéleti problémákat, de ennek vége és igyekszik minél előbb mindent helyrerakni magában.
Puzsér Róbert az Echo TV ArcKép című műsorában beszélt arról, hogy volt olyan időszak az életében, amikor komolyan fontolgatta a gondolat, hogyan tudna véget vetni az életének. Már csak azért is, mert szorongó, magányos kisfiú volt, kövérsége miatt csúfolták, s maga is tett arról, hogy ne legyen népszerű. Édesanyja zsarnoki magatartása is hozzájárult, hogy felnőttként pánikrohamoktól szenvedjen, idéz a műsorból a Bors. Puzsér eleinte terápiával próbálkozott szorongása oldására, de ez nem segített, érzelmi állapota stabilizálására antidepresszánsokat kapott, amiket a mai napig szed.
(Fotó: KNRDY)
Harrison Ford pedig még mindig jófej. A Bors szerint a színész pénteken Gianni budapesti éttermében evett, ahol egy magyar-olasz származású bűvész szórakoztatta. Ha szeretne bűvésszel pózoló, nagyon rémült Fordot látni, ide kattintson!