Felesleges is belemenni a szövevényes szerelmi életükbe. Ez pedig a frissen kijött két hírnek köszönhető.

Breaking! Rihanna és Drake szakított!

Na, a Brangelexit után úgy kellett ez, mint mókusnak az erdőtűz. De még mielőtt a világ kifordult volna magából már érkezett is a megnyugtató riposzt: még mindig együtt vannak, szóval

Breaking off!

Ez már csak azért is vicces, mert ez a két ember, olyan igazán nyíltan sose alkottak egy párt. Igen, 2009 óta randizgattak, Drake 22 éves kora óta szerelmes Rihannába, satöbbi, satöbbi, nagyon megható, csöpögős tinédzser lamúr ez, de akkor  a WNA-gálán mi volt az a rém kellemetlen elhajlás a színpadi csók elől?!

Mindezt meg lehet fejelni egy olyan kijelentéssel, hogy ők nyitott párkapcsolatban élnek. Összefoglalva:

A 2009 óta randizgató, egymással többször is szakító, ellenben hivatalosan sose járó pár most megint szétment volna, de cáfolták a híresztelést, sőt, megerősítették, hogy együtt vannak, MINT MINDIG, igaz, ez a kobaltkemény szerelem elbír egy kis kikacsintgatás is.

Aki maga szeretné megérteni, hogy mi is folyik itt, annak itt van ez a kis segítség a két sztár történetéről.

JustJared