horoszkóp
GettyImages-531835746

Sarah Jessica Parker 24 év után vacsorázott együtt Robert Downey Jr.-ral, és erre jutott

2016.10.19. 12:23

Az 51 éves színésznő még a 80-as években, egészen pontosan 1984-től 1991-ig járt Robert Downey Jr.-ral. A kapcsolatnak főleg azért lett vége, mert a színésznek komoly alkohol-és drogproblémái voltak, és bár Sarah Jessica Parker próbált, nem igazán tudott segíteni rajta.

Parker egy rádióinterjúban beszélt arról, hogy 24 év után, tavaly találkozott újra Robert Downey Jr.-ral, ami saját bevallása szerint egyáltalán nem volt kínos, írja a US magazin. Mint mondta 18 évesek voltak, amikor összejöttek, de azontúl, hogy Downey Jr.-nak azóta családja lett és, hogy eléggé befutott, semmi nem változott.

A színésznő egy 2008-as interjúban beszélt arról, hogy bár a szakításukban nagy szerepet játszott a színész függősége, soha nem neheztelt rá emiatt. 

Parker egyébként a szakítás után pár évvel, 1997-ben házasodott össze Matthew Broderick-kel. Azóta már Robert Downey Jr. is tiszta, és éppen második feleségével, Susan Downey-val nagyon boldog.