Az utóbbi két hétben szinte csak attól hangos az amerikai elnökválasztás, hogy Donald Trump mit mondott még évekkel korábban a nőkkel kapcsolatban. A

Grab Her By The Pussy

azaz, a nőket puncin kell ragadni kiragadott mondat akkora vihart kavart, hogy több szexuális zaklatással kapcsolatos történet is előkerült hirtelen. A republikánus elnökjelölt azzal védekezett, hogy ez csak egy tipikus, pasis, öltözői beszélgetés közben hangzott el. Ettől függetlenül teljesen más fényt vet a korábban, mondjuk a Playboy egyik születésnapján készült fotókra, amin többnyire modellekkel együtt látható. Közben egyre több híresség pártolt el tőle. Végül a konkrét szexuális zaklatás vádja is felmerült Trump ellen.

Több mint 10-en bevallották, hogy a milliárdos miként közeledett hozzájuk, majd egy pornósztár,Jessica Drake is bevallotta, hogy még 2006-ban kérdés nélkül szájon csókolta, majd a szakmájáról faggatta, míg végül 10 ezer dollárt is felajánlott neki Trump, hogy menjen fel a szobájába. A színésznő még a milliárdos magánrepülőjét is használhatta volna, hogy időben visszajusson Los Angelesbe, de a nő visszautasította, mondván, nincs az a pénz, hogy összejöjjön vele. Erre föl kiadtak egy közleményt, hogy Trump ejtette a nagyon nyomuló pornóst, mert neki túl alacsony volt.

Eddig viszonylag egyoldalú volt a molesztálásokkal kapcsolatos párbeszéd: az elnökjelöltet megvádolták, mire jött a kampányirodától a válasz, hogy beperelnek mindenkit, aki azt állítja, hogy Trump szexuálisan zaklatta. Sőt! Közleményükben a pornószínésznő, Jessica Drake története nem csak teljes hazugság, de totál röhejes is. Még azt is tagadják, hogy ismeri a lányt, mivel nem is emlékszik rá. De még ennél is tovább mennek, amikor a közleményben megemlítik, hogy

Ez is csak egy újabb kísérlet a Clinton-kampány részéről, hogy lejárassák az elnökjelöltet, aki három statisztika szerint is az élen áll.

Jessica Drake leszögezte, hogy semmilyen önös érdek nem vezérli ezzel a váddal kapcsolatban. Nincs szüksége hogy ezáltal híressé váljon, de nem hagyhatta szó nélkül a történteket, mert szerinte senkitől sem elfogadható az ilyen viselkedés, főleg nem egy elnökjelölttől.

Buzzfeed