Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Mariah Carey és milliárdos vőlegénye állítólag szakítottak, mert az ausztrál milliárdos szerint az énekesnő túl sok pénzt költ. A TMZ legfrissebb híréből kiderült az is, hogy már jó ideje nem is találkozott egymással a pár.  

Carey és Packer már több, mint egy hónapja nem is látták egymást: legutóbb a szeptember végi görögországi nyaralásukon látták őket együtt.

A TMZ forrása szerint James Packer valami nagyon rosszat tett a vakáció alatt, amire Mariah Carey egyszerűen otthagyta a vőlegénye luxusjachtját és visszarepült Los Angelesbe. A Carey-hez közeli forrás nem árulta el, hogy mi történt pontosan. 

Az énekesnő és a milliárdos egyébként 2015 júniusában jöttek össze, és idén januárban jegyezték el egymást. Hivatalosan még nem erősítették meg a szakítást, de több bennfentes informátor is úgy tudja, hogy Packer véget vetett a kapcsolatnak.