• Schobert Norbert a Blikknek beszélt arról, hogy Rubint Réka végre hízott pár kilót, aminek ő nagyon örül, ezért a dagizással igazából nem szekálni akarja. „A szerelmem négy kilót szedett fel, ez volt életem vágya. Bár Réka állítja, hogy ez a pár kiló olyan gyorsan el is tűnhet, mint ahogy felszaladt, én nem hagyom, hogy megtörténjen. Esténként pezsgőkoktélokat keverek neki, finom húsokat eszünk salátával, uborkával és szénhidrátcsökkentett kenyérrel. Annyira jó lett rajta a fogás, hogy el sem engedem” - fejtette ki a fitneszguru. Rubint Réka pedig elárulta, hogy 55 kilóról 59 és félre hízott, de a többlet nem egy területre koncentrálódott, hanem izomba került, pont oda, ahova kell. Így aztán tetszik neki, amit a tükörben lát.
  • Vujity Tvrtko hónapok óta Washingtonban éli mindennapjait, ám csak a család egy része lakik Amerikában, a riporter felesége, Gyöngyi és legkisebb fia, Bendegúz Londonba költöztek. A tévés most a Blikkel osztotta meg ezzel kapcsolatos érzéseit. „Főztem már úgy, hogy közben Skype-on ott volt Gyöngyi, aki a kamerán figyelte, hol tart a folyamat és így segített, de minden nehézség ellenére jó itt. Középiskolás Benjamin fiamnak maga a mennyország ez az egész, hiszen ő a kosárlabda nagy szerelmese, már be is választották az iskolai csapatba, hamarosan kezdődik a bajnokság. Barnabás szintén nagyon jól érzi magát, a minap a közelgő Halloween alkalmából tököt faragtunk.” - mondta el Vujity Tvrtko, aki könyvén dolgozik, illetve előadásokat tart a tengerentúlon, de leszögezte: nem fognak Amerikába emigrálni, mindig is magyarok maradnak.
  • Szintén a Blikkből derül ki, hogy családja és barátai is komolyan aggódnak Polyák Lilláért, aki teljesítőképessége határához ért. Egyszerre kell megküzdenie ugyanis egy makacs betegséggel – ami miatt alig van hangja – és régi térdsérülésével. „Még mindig csak remélni tudom, hogy olyan egészségi állapotban leszek, hogy megszólal a torkom, és elő tudom adni a dalokat vasárnap a Sztárban sztár színpadán. A kamerapróbán megpróbálok spórolni a hangommal, és minden erőmmel a vasárnapra koncentrálok” - árulta el a színésznő.
  • Mint arról beszámoltunk, péntek reggel megszületett Liptai Claudia kisfia, Pataki Marcell Ádám. A Blikk úgy tudja, a műsorvezető-színésznő császármetszéssel hozta világra kisfiát, ezért párjának a szülőszoba előtt kellett végigizgulnia a szülést. A pár boldogságát csak az zavarta meg, hogy a Bors szerint egy lesifotós közvetlenül a szülés után fotózta le Liptai Claudiát a műtőnél. A lap informátora úgy tudja, az illető több szerkesztőséget is megkeresett, és sok tízezer forintot akart kérni a fotóért.
  • A Bors arról írt, hogy újabb műsorvezetőknek kell mennie a TV2-től. Czippán Anettet a FEM3-ra száműzik, Vitányi Judit pedig szintén egy kábelcsatornára kerül. „Az ő (Vitányi Judit) esete különösen érdekes, hiszen korábbi vidéki életét hagyta ott a TV2 miatt, nagy reményekkel ült be aTények műsorvezetői székébe, de még egy év sem telt el, máris felállítják onnan” – mondta el egy informátor. A TV2 a lapnak megerősítette a hírt. Közlésük szerint Vitányi Judit a SuperTV2 hírműsorában lesz látható ezután.