Mindkét oldal kijelentett valamit, és ennek az lett az eredménye, hogy most már tudjuk, ki bújt ágyba Robbie Williams-szel, és ki nem. Legalábbis a Spice Girl-ök közül.
Williams nemrég úgy nyilatkozott egy ausztrál rádióban, hogy
Utólag aztán elnézést kért, és elhatárolódott saját hencegésétől. De ennek kapcsán hívta fel egy másik ausztrál rádió Mel B-t, hogy megkérdezzék, a négy lány között van-e. Mel-B pedig elmondta a világnak,
Ami azt illeti, nyilvánosan kért tőlem bocsánatot a dolog miatt. Azt mondta, mind az öt Spice Girl megvolt neki. Csak szeretné!
azt is mondta, inkább csak barátok voltak Williams-szel, és ő nem kezd ki a barátaival. Most már ezt is tudjuk, a többiek még nem kommentálták a kinyilatkoztatásokat.
via NME