A haverjai minden bizonnyal felnéznek az angol Liam Payne-re, amiért véghez tudta vinni ezt a nem mindennapi akciót. Nyilván nem tervelte ki előre, inkább csak az élet hozta így, dehát akárhogy is nézzük, megtörtént. 

Tehát: a fiatalember 14 éves volt, amikor az angol X-Factor zsűrije, azaz Simon Cowell, Cheryl Cole, Dannii Minogue és Louis Walsh elé állt dalolászni 2008-ban. Ekkor Simon Cowell túl fiatalnak találta a további együttműködésre, ezért hazaküldte őt. 

2010-ben azonban újra próbálkozott, ami olyan jól sikerült, hogy Cheryl Cole-t végérvényesen lenyűgözte. Azt mondta, van a fiúban valami, amit maga sem tud megfogalmazni, de kétségtelenül benne van. 

Hihetetlenül erőteljes hangod van!

- így nyilatkozott az akkor 16 éves Payne előadásáról, amit most ön is megtekinthet:

Közben eltelt pár év, Payne már a One Direction tagja és jelenleg 22 éves. Alighanem Cheryl Cole-ra olyan erőteljes hatással lehetett, hogy nemsoká megszületik első, közös gyerekük, dacára annak, hogy az énekesnő 2014-ben még Jean-Bernard Fernandez-Versini-hez ment hozzá (igaz, idén elváltak). Szóval itt van róla a képes bizonyíték, nézze meg és ámuljon!

Forrás: Just Jared