Egy Forma 1-es autóversenyző feleségének lenni alighanem a világ egyik legjobb foglalkozása – nem véletlen, hogy a pilótafeleségek szinte egytől egyig modellek, énekesnők vagy divattervezők közül kerültek ki. Összeszedtük a legdögösebb pilótafeleségeket, és cikkünk végén azt is eldönthetik, hogy Önök szerint ki a legszebb azok közül, akik a sportolók mellett feleségként, barátnőként vagy egyszerűen csak vacsoravendégként gyakran feltűnnek. 

vivian sibold 

Az idén első világbajnoki címét megszerző német pilóta, Nico Rosberg gyerekkora óta ismeri Vivian Siboldot, hiszen családjaik már régóta nagyon jó barátságban állnak. Hosszú évekig boldog párkapcsolatban éltek, majd 2014 nyarán Monacóban házasodtak össze. A feleség New Yorkban és Milánóban tanult lakberendezést, ő rendezte be többek között Rosberg monacói lakását is.

raffaela bassi

Felipe Massa felesége Raffaela Bassi, aki az egyik ismert brazil divattervező-família tagja - ők a tulajdonosai a Guarana Brasil nevű divatcégnek. Bassi és Massa 2007 novemberében házasodtak össze és egy gyermekük született, Felipinho, aki pontosan a pár második házassági évfordulójának napján jött világra Sao Paulóban. Massa egyébként idén szeptemberben jelentette be, hogy a szezon végén visszavonul a versenyzéstől. 

Minttu Virtanen

Kimi Raikkönen idén nyáron vette feleségül Minttu Virtanent, aki modellként és stewardessként dolgozott korábban. Első gyermekük, Robin tavaly született meg, idén november elején pedig Minttu Raikkönen az Instagram oldalán tudatta a világgal, hogy érkezik a „2. számú baba”.

Hanna Prater

Hanna Prater és Sebastian Vettel még nem házasodtak össze, de a négyszeres világbajnok középiskolás kora óta van együtt kedvesével, aki igen keveset mutatkozik a nyilvánosság előtt. 2014 januárjában született meg első gyermekük, Emily. Hanna Prater stylistként dolgozott korábban, de gyermekük születése óta főállású anyaként támogatja a családját. 

Brittny Ward 

Néhány hónappal azt követően, hogy Jenson Button elvált feleségétől, a pilóta hamar új társat talált magának Brittny Ward személyében. A 25 éves modell korábban az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendő UFC ketrecharcgála ringlánya volt, aztán Playboy-modell lett. Ward 12 éves kora óta modellkedik, Jenson Buttonnal idén márciusban jöttek össze. Itt foglaltuk össze az életét egy nagyszerű galériában.

Petra Silander

A svéd ex-fehérneműmodell és Jean-Eric Vergne Forma 1-es pilóta 2013-ban kezdett randizni. Silander a párizsi Sorbonne-on tanult és olyan cégeknek volt az arca mint a L'Oréal és a Palmers, de ismerős lehet a Chantelle fehérneműmárka plakátjairól is. A svéd szépség szerint a modellek világa nem olyan elbűvölő, mint azt az emberek gondolják, ezért élete legjobb döntésének azt tartja, hogy abbahagyta a modellkedést. Mostanában DJ-ként dolgozik neves európai klubbokban és filmszerepeket is vállal. 

Akik már nincsenek együtt

A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton és az X-Factor énekesnője-zsűritagja, Nicole Scherzinger összesen háromszor vetettek véget kapcsolatuknak, aztán 2015 februárjában végleg szakítottak. Álompárnak indultak, de mára már annyira megromlott a viszonyuk, hogy nem is beszélnek egymással.

+ 1: Palvin Barbara

Természetesen nem hiányozhat erről a listáról a mi lányunk, Palvin Barbara sem. Ő mondjuk az abszolút kakukktojás, hiszen ő és Lewis Hamilton között nincs semmi - igaz, idén nyáron Olaszországban tartottak egy baráti összeröffenést. A Forma 1-es pilótának egyszerűen nem tudjuk követni a szerelmi életét, szóval ki tudja, a jövőben még bármi lehet!

Ön szerint ki a legszebb a fentiek közül?