Ashley Graham megkapta élete első Vogue-címlapját. A modell a brit kiadás januári számában jelenik meg, de a lap főszerkesztője, Alexandra Shulman elmondta, hogy nem ment zökkenőmentesen a fotózás, mert nehezen találtak ruhát Grahamra. Nem mintha bármi gond lenne a modell alakjával, de több, meg nem nevezett tervező megtagadta, hogy felöltöztesse.

Alig maradt idő a ruhák kiválasztására, végül Stuart Vevers divattervezőt bízta meg a Vogue. 

 Nagyon lelkesek voltak, hogy egy olyan nőt kell felöltöztetniük, aki nem átlagos modell. De sajnos voltak olyan divatházak is, akik kategorikusan elutasították, hogy ruhákat kölcsönözzenek nekünk.

– írta Shulman a januári szám szerkesztői levelében. 

Furcsa, hogy amíg a világ másik része elszántan ösztönzi a divatot, hogy szélesítse a külső szépség definícióját, addig a híres divatmárkák úgy látszik, a másik irányba tartanak. 

– folytatta a főszerkesztő, aki a teljes előszót Ashley Grahamnek szentelte. 

A 28 éves plus size modell karrierje 2 éve ível élesen felfelé, mióta bekerült a Sports Illustrated fürdőruhás különszámába. Tavaly Palvin Barbarát is fotózták az SI-nek, Graham viszont azért okozott meglepetés, mert előtte nem szerepelt plus size modell a magazinban. Ashley Grahamet azóta a leghíresebb modellek között tartjuk számon. 

Persze nem ő az első, akit visszautasítottak a tervezők. Az SNL egyik tagja, Leslie Jones például júniusban tweetelte ki, hogy hasonló problémákkal küzd. 

Elég vicces, hogy egy dizájner se akar nekem segíteni, hogy felöltözzek egy filmpremierre. Hmmm, ez még változni fog, és én nem felejtek. 

A Szellemirtók bemutatóján az Eonline kérdezte a témáról, és a színésznő azt mondta a lapnak, hogy egy igazi tervező kell egy igazi nőhöz.

(Eonline)