Oszter Sándor tárgyalása kedd délelőtt fél kilenckor kezdődött a Budapest környéki Törvényszéken. A színészt ötödrendű vádlottként idézték be, azonban hiába várták a művészt a bíróságon - írta meg a Bors mai számában. 

Oszter nem ment el a tárgyalásra, egyszerűen beteget jelentett. Pedig a tét elég nagy: befolyással üzérkedésért akár 5 év börtönt is kaphat. Az ügyészség szerint a színművész ötvenmillió forintot csalt ki  egy olyan bűnözőtől, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben. 

Az ügynek a színészen kívül hét vádlottja van. Köztük a Tasnádi Péter 2001-es perének negyedrendű vádlottja, akit akkoriban azzal vádoltak, hogy ő bérelte fel Tasnádit és az embereit, hogy 500 ezer forintért „verjék meg, tegyék helyre” haragosát. 

  • A Blikk írta meg, hogy Andy Vajnát egyáltalán nem zavarja, ha Sebestyén Balázsék napi szinten viccelődnek munkaadójuk kontójára a Rádió 1-ben az új műsorukban. A műsorvezetők egy összevágott képpel startoltak új adójuknál. A fotón a Mikulásnak felöltöztetett tulajdonos ölében ültek. „Balázs, Feri, Jani! Nektek egy nappal előbb jött a Télapó!” – írták a képre a Reggeli Show december 5-ei indulása alkalmából.

Egyáltalán nem sértődöm meg Balázsék viccein, ezek a poénkodások bőven beleférnek egy ilyen reggeli műsorba. Úgy gondolom, hogy nagyon jó az, amit csinálnak, én szeretem őket hallgatni. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeresek lesznek a Rádió 1-en 

- nyilatkozta a Blikknek Andy Vajna.