Nincs olyan személy, aki a karácsonyi bevásárlás minden percét imádná. Mindig valaki borsot tör az orrunk alá, amikor fellök, vagy beelőz a sorban. Esetleg tolakodik, az ő gyereke bömböl mellettünk, vagy elviszi az utolsó méretet abból a pólóból.

A legnagyobb sztároknak ezzel nincs problémájuk, ugyanis létezik Nicole Pollard, és cége, a LaLaLuxe. A nagy pénztárcával rendelkező klienseknek ők szállítják a ruhát, és az öltözködési tippeket is, ha kell, Európába jönnek a dolgokért. Feltérképezik kliensük kapcsolati hálóit, és kiismerik őt is, időt nem sajnálva. 

Ezek az ügyfelek általában nagyon elfoglaltak, szóval én azonnal ugrok, ha velük tudok lenni

- mondta el a karácsonyi ajándékozás megtervezésével kapcsolatban. Legtöbbükkel már évek óta együtt dolgozik, az ilyen kapcsolatnál már elég felhívni a menedzsert, vagy a sztár személyes asszisztensét, és vele is le tud kommunikálni mindent.

Volt olyan, hogy valaki elvitte őt a magángépével, és utazás közben, még a nyáron egyeztették a karácsonyi listát, mert így volt idejük összehozni.

Általában nem kapok költségvetést az ajándékokra, ezek az ügyfelek inkább amiatt szoktak aggódni, hogy amit adnak, milyen jelentéssel bír [az ajándékozott számára], pláne a nagyon gazdag ügyfeleknél [...] Ha egy első kiadású, dedikált Abraham Lincoln, vagy John F. Kennedy könyvet keresek, vagy valami speciális ajándékot, lehet, nem lenne rá elég [ha megszabnának egy határt]. Mondjuk, ha olyan ajándékokra gondolunk, amit például az összes asszisztensnek küldenének, ott általában meghatároznak egy 1000 dolláros felső plafont (ez közel 300 ezer forint).

Pollard szerint a megfelelő ajándék lenyomozása nagyobb tudást és figyelmet igényel, minthogy árkorlátokkal vacakoljanak.

Nem számít mi az, mi megtaláljuk, ez a munkánk. 

Nagyon komoly kereskedőhálózattal dolgoznak, sokszor az aukciós házaknál kell körülnézniük, ha a boltban nem kapják meg a ritkaságot, és a 250 ezer dollárból hirtelen lehet 1 milliós vételár is. Ha valaki például az Audemars Piguet vagy a Patek Philippe által gyártott órák közül akar egyet, elképzelhető, hogy annyiba kerül, mint egy külvárosi ház Los Angelesben.

Persze nem csak a sztároknak, hanem azok állatainak is keresnek ajándékokat. Testre szabott pulóvereket, gyémántokkal kirakott gallért is készíttetett már kutyusok számára. 

ÉLMÉNYT ADNI

Ha már megajándékozta mindenki a családtagját, barátait, ideje, hogy magukat is megajándékozzák, szól a mottó. Ha valakinek van pénze:

  • Privát vásárlásra kinyittat neki egy Chanel-boltot,
  • Átroboghatja egy Harley Davidsonnal Amerikát,
  • Saját koncertet szervez bárkivel, így találkozhat kedvenc hírességével, 
  • ésatöbbi, ésatöbbi...

De nem minden a pénz

Azt is elárulta az üzletasszony, hogy sok ügyfélnél látja, hogy már túl sok a pénz, évről-évre szeretné magát túlszárnyalni, és ilyenkor közbelép. Itt jön a "kézműves-szabály": arra buzdítják a megrendelőt, hogy valami személyes kis apróságot készítsen. Természetesen egy csokiszökőkútba mártogatandó gyümölcsnél, vagy kézügyességre szoruló történetnél a cég munkatársai besegítenek az oktatásban.

És MÉGIS MENNYIBE KERÜL MINDEZ? 

A cég szolgáltatásai óránként 400 dollárt kóstálnak, azaz körülbelül 115 ezer forintba kerülnek.

Legközelebb tehát Nicole Pollardot kell keresni, kellemes ünnepeket!

via Vanity Fair