Egy élő fellépésen bármi elromolhat – főleg akkor, ha az a fellépés nem is teljesen élő. Ennek a cikknek egyáltalán nem az a célja, hogy a playbackezést bevállaló zenészeket cikizze, hiszen többek között a Lip Synch Battle nevű műsor bizonyítja számtalan transzvesztita után, hogy egy jó előadóművész akkor is tud élményt nyújtani a közönsége számára, ha nem élőben énekel. Szóval szerintünk az egy vállalható álláspont, hogy önmagában a playbackezéssel nincsen semmi probléma.

De mondjuk ettől még Mariah Carey szilveszteri beégése fergetegesen vicces sokadik megnézésre is.

De ha ön úgy érezné, hogy most egy időre eleget látta az énekesnő kínba fulladt fellépését, akkor ez a cikk éppen önnek való: alább ugyanis összeszedtünk még öt hasonló bénázást, amit sokadszorra is öröm nézni.

Figyelmeztetés: most nem csak olyan bakicskák következnek, amikor valaki egy tizedmásodperccel később tátog bele a mikrofonba egy egyébként rendben lezavart hakni során, hanem akkora felsülések, amik a komplett fellépést tönkretették. Ilyenből azért nem volt olyan sok az ezredforduló óta.

1. Britney Spears a 2007-es VMA-gálán

Természetesen nem kezdhetjük az összeállítást mással, csak Britney Spears 2007-es előzetesen nagy eseményként beharangozott, Video Music Awards-os visszatérésével. Önnel előfordult már, hogy rosszat álmodott, és álmában valami vizsga vagy előadás közepén találta magát, de közben fogalma sem volt, hogy mit kell csinálni vagy mondani? Na Britney Spears pont úgy nézett ki ebben az élőben millióknak közvetített műsorban, mint aki egy ilyen álom közepén tart.

A számot mintha ő is csak akkor hallotta volna először, a koreográfiát úgy-ahogy tudja másolni a többi táncosról... Hát ön ilyen körülmények között rábízta volna, hogy élőben énekeljen? Természetesen annak idején külön cikkben hüldezetünk ettől, amikor még friss volt az élmény.

2. 50 Cent a 2007-es BET-gálán

50 Cent a fenti videón szintén egy gálán lép fel, de sajna a technikus rossz háttérzenét indított be. Nem azt, ami 50 Cent szövegét tartalmazza, hanem egy úgymond karaoké verziót, amire élőben rá kellett volna rappelni. A videó elején látszik is, hogy 50 Cent a szájához emeli a mikrofont, de egy hang sem hallatszik, a rapper pedig valamiért úgy döntött, nem kísérli meg élőben előadni saját számát. Úgyhogy csak megy a háttérzene szövegmondás nélkül, az előadó meg azt hőbörgi, hogy mi a WTF van, illetve hogy

I'm tryna figure out where everbody at

– amit szabad fordításban úgy tudnánk visszaadni magyar nyelven, hogy „fingom nincs, mi történik”. Egyébként ez is egy 2007-es díjkiosztón esett meg. Jó év volt ez a 2007, na.

3. Ashlee Simpson a Saturday Night Live-ban 2004-ben

Ashlee Simpson az Amerikában intézménynek számító, szombat esti élő kabaréműsorban lépett fel 2004-ban, hogy első albumát népszerűsítse. Két számot kellett volna előadnia együttese kíséretével, amikor azonban a második dalra zendített rá az együttes, mágikus módon újra az első dalból szólalt meg az ének – tehát nyilvánvalóan már először is playbackről ment.

Ekkor nagyon kínos és nagyon hosszú(nak tűnő) másodpercek következtek, amikor a zenekar nem tudta, mit játsszon, Simpson meg kínjában táncikálni kezd, aztán lesomfordál a színpadról. A műsor végén elnézést kértek az egészért, mondván, hogy a zenekar rossz számot kezdett játszani, de később el kellett ismernie, hogy a playbacket rontották el a technikusok.

4. Justin Bieber a 2012-es hányós koncerten

Nagy hír volt 2012-ben, amikor Justin Bieber elhányta magát a koncert közben. Annyira sokkoló az egész, főleg a fenti felvételen (2:00-nél kezdődik az igazi eksön), hogy annak idején arról nem is nagyon volt szó, hogy milyen érdekes, hogy az ének zavartalanul megy tovább a koncerten, miközben az énekes akkorát rókázik, mint egy ház. Szóval például Ashlee Simpsonnak is ezt ajánljuk utólagosan: az ilyen kínos pillanatokban gyorsan ki kell vágni a taccsot, és akkor senkinek nem tűnik fel, hogy egyébként playbackről ment az ének.

5. Goldfrapp az olasz tévében 2010-ben


Le playback raté de Goldfrapp by TELEOBS

Sose szokott a Goldfrapp együttes, illetve annak istennőhöz hasonlatos és operaénekesi képzettséggel is rendelkező frontnője, Alison Goldfrapp playbackezni. A fene se tudja, hogy miért vállalta így mégis ezt a fellépést a Quelli che aspettano című olasz tévéműsorban, de bevállalta és baromira elrontotta.

Az énekesnő még sehol sincs, amikor beindul az ének a Rocket című dalban, Alison Goldfrapp ekkor gyorsan a mikrofonállvány után kap, de látszik rajta, hogy közben már ő is tudja, hogy ez a vonat elment, szóval el se kezd tátogni. A műsorvezetőnő megállítja az egészet, és megkérdezi, hogy mi történt, amitől csak még kínosabbá válik az egész, hiszen elég nyilvánvaló, hogy mi. Végülis arra fogják, hogy Alison Goldfrappet zavarták a színpadon elhelyezett léggömbök, és azokkal volt még elfoglalva, amikor elkezdődött a dal.

Jaj.