A 2017-es Golden Globe-díjátadóról már gyakorlatilag majdnem minden részletet összeszedtünk: itt írtunk meg mindent, ami a gálán túl is érdekes volt, a legdögösebb nőket és a legsármosabb férfiakat is összeszedtük, valamint megmutattuk a legfontosabb bulifotókat és Vajna Tímea segítségével virtuális sétát is tettünk. Két kínos esetről azonban még nem írtunk: 

  • az egyik Tom Hiddlestone beszéde, amivel magával haragította a fél internetet
  • a másik pedig Sylvester Stallone esete, akinek szervezési problémák miatt nem volt helye a színházteremben, így a backstage-ből volt kénytelen végignézni a gálaműsort. 

Tom Hiddleston, a segítő

Tom Hiddleston pályafutása első Golden Globe-díját nyerte az Éjszakai szolgálat (The Night Manager) című sorozatban nyújtott alakításáért. A köszönő beszédében a jótékonyságra akarta felhívni a figyelmet, és elmesélt egy történetet arról, hogy nyáron Afrikában (Dél-Szudánban) járt önkénteskedni az UNICEF-fel, és mennyire jó volt segíteni a szervezetnek. A beszéd azonban inkább önfényezésbe és szóbeli melldöngetésbe csapott át, és ezt többen is észlelték a sztárvendégek közül, elég csak megnézni Naomi Harris, Vincent Vaughn vagy Christian Slater arckifejezését. 


A Thor-filmben Lokit alakító színészt nem kímélte az internetezők tábora, a Twitteren és más közösségi oldalakon nagyon sokan kiakadtak, hogy ekkora önfényezést még nem láttak, amióta a Golden Globe létezik. Hiddleston aztán Facebook-oldalán regált ezekre a kritikákra, és elnézést kért mindenkitől - azt írta, hogy valóban nem volt túl elegáns ez a beszéd, de annyira ideges volt, hogy valóban kicsit túltolta az önkaserolást. 

Nem volt elég hely Stallone számára

De nemcsak ez volt kínos pillanat a gálán - a Rocky- és a Rambo-filmek sztárja, Sylvester Stallone és felesége, Jennifer Flavin nem tudott helyet foglalni a közönség soraiban, mert egyszerűen nem jutott nekik a szék.

Amikor Stallone megérkezett a párjával a gála helyszínére (a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelbe), még nem számított rá, hogy már csak egy szék szabad annál az asztalnál, ahol többek között Casey Affleck és Matt Damon is ült. Mivel senki nem ajánlotta fel, hogy átad egy helyet az idén 70 éves színésznek, Stallone átment feleségével a rendezvény backstage területére, és onnan nézték végig a gálát.

A People egyik forrása szerint később, a gála után Affleck bocsánatot akart kérni a színésztől - mert egyáltalán nem személyesen ellen irányult ez az incidens, egyszerűen csak szervezési hiba történt -, de a színészlegenda erre már nem volt fogékony. Casey Affleck később nem is kommentálta az eseményeket és Sylvester Stallone sajtósa sem tért ki erre a kínos szituációra.

 Sylvester Stallone kiválóan érezte magát a Golden Globe-gálán, és csodálatos estét töltött együtt a családjával és barátaival 

- zárta rövidre a történetet a színész sajtósa.

via People, Telegraph, US Magazine