• A Bors írta meg mai számában, hogy Sarka Kata az ATV egyik műsorában mesélt arról, hogy egy közismert magyar milliárdos próbálta felszedni Hajdú Péter válófélben lévő feleségét. Az ATV Henrik angyalai című műsorának volt vendége kedden az üzletasszony, aki elmondta azt is, hogy amióta szingli, sokan próbálkoznak nála. A legmegdöbbentőbb az az udvarlási módszer volt, amikor egy budapesti szálloda éttermében vacsorázott a barátnőjével, és odalépett hozzá egy magyar celeb. 

Az ismert ember megszólította őt, és annyit mondott:

"Szia, hallom, hogy végre válsz".

Sarka Kata erre köpni-nyelni nem tudott, de azt válaszolta, hogy igen.


A férfi azt kérte, menjek vele félre, szeretne két mondatot váltani velem. A következőt mondta: nemsokára keresek egymilliárdot. Kikerekedett a szemem, és azt kérdeztem: mégis, mit kezdjek ezzel az információval 

- mondta az ATV műsorában Sarka Kata, akit ezután telefonon is zaklatott az ismert férfi, így le kellett tiltania a számát, hogy megszabaduljon tőle. 

Pintácsi Alexandra, vagyis Szandi elárulta a Blikknek , hogy férjével, Bogdán Csabával való kapcsolata kölcsönös bizalmon alapszik. 

Kapcsolatunk alapja az érdekmentes, tiszta szerelem. Őszinték vagyunk egymáshoz, és mindent megbeszélünk. Nincsenek egymás előtt titkaink. Most is Csabi közösségi oldalára vagyok belépve.Látom az összes üzenetét, ahogyan ő is az enyémet. Az sem ritka, hogy én nézem meg a sms-ét, de egymás hívásait is szoktuk fogadni, de eszünkbe sem jut kutakodni a másik telefonjában

- mondta az énekesnő a Blikknek.

  • A Hot! Magazin írta meg, hogy Stohl András festéssel gyógyítja a lelkét. A színész sok mindent kipróbált már az életben, de arra senki nem számított, hogy ecsetet ragad és nekiáll festeni. Ez azért érdekes, mert kiderült: a festés egy terápia része. A színész elmondta az újságnak, hogy a festés jót tesz a testnek és a léleknek, ilyenkor nem agyal semmilyen gondon, csak a színek és a formák számítanak.
  • A Story Magazin mai számában olvashatunk Pikali Gerda és Rékasi Károly kapcsolatáról. A cikkből kiderül, hogy iszonyatos másfél évet éltek meg (agydaganattal küzdött Pikali, az orvosok egy évet jósoltak neki, de szerencsére nem lett igazuk - egy ötórás műtéttel sikerült a tumort eltávolítani), és egyre többen azt suttogták, hogy elfogyott a türelmük és már szakítottak is. 

    Ők azonban cáfolták a pletykákat, a színésznő pedig azt is elárulta, hogy az, hogy legyőzte a rákot, nagyon sok erőt adott neki. Rékasi elmondta, hogy sokszor magába fordul, és nem is tudja, hogy Gerda hogy képes ezt elviselni - a színésznő azonban elmondta, hogy Rékasi mellett igazi nőnek érzi magát.