Erős mellkasi fájdalmakkal szállították egy angol kórházba csütörtökön az 56 éves spanyol színészt, Antonio Banderast.

Valami nagyon erősen belenyilallt a mellkasába edzés után,

ezért azonnal hívta mentőket, akik az angliai Chertsey városában található Szent Péter Kórházba szállították. Az orvosok bent is tartották megfigyelésre, majd amikor már javult az állapota és biztonságosnak látták, hazaengedték. Banderasnak azért kontrollvizsgálatokra vissza kell majd mennie.

A színész a The Sun magazinnak elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók nagyon korrektek voltak vele, ő pedig úgy érezte magát, mintha egy forgatás közben lenne.

Banderas a közelmúltban döntött úgy, hogy aktuális barátnőjével, Nicole Kimpellel egy angliai kisvárosba költöznek. 2015 óta élnek Surreyben, egy öt hálószobás, modern házban, amit 2,4 millió fontért vásároltak (ez közel egy milliárd magyar forintnak megfelelő összeg).

A fenti képen egy 2016. decemberi forgatásán látható.

via DailyMail