Mai lapszemlénkben nagyrészt a tévétársaságokat érintő személyi változásokról számolunk be. Mármint nem arról, hogy hány asszisztenst vettek fel idén, sokkal inkább Gundel Takács Gábor távozásáról és Vijity Tvrtkó érkezéséről.

  • Úgy fest, hogy Gundel Takács Gábor két héttel ezelőtt beadta a felmondását a köztévénél. A Bors számolt be a szomorú élethelyzetről, a műsorvezetőből azonban nem sikerült információt kicsikarniuk az üggyel kapcsolatban. Ez nem meglepő annak tükrében, hogy állítólag ilyenekről nem szeret beszélni, és egyébként is a felmondási idejét tölti. A lap egy tévés informátora célzott arra, hogy Gundel túl lojális ahhoz, hogy bármit is mondjon, az viszont biztosnak tűnik, hogy nem személyes, hanem szakmai okok vezérelték a döntésében. Február közepéig láthatják a nézők. 
  • A Blikk tudni véli, hogy Vujity Tvrtko Gundel Takáccsal ellentétben nem megy, hanem jön, egész pontosan Amerikából haza, aztán pedig az ATV-hez. Állítólag Sváby András műsorában lesz washingtoni tudósító, de úgy fest, később az ATV Start című műsorát vezeti majd. Németh Szilárd, a csatorna hírigazgatója azt mondta a lapnak, hogy addig elég nehezen tárgyal Tvrtkóval, amíg nem költözik haza, de ősztől bármi lehet. 
  • A fent emlegetett Sváby András a Frizbiben számolt be kénytelen-kelletlen arról, hogy feleségével külön élnek, de gyorsan hozzátette azt is, hogy kiváló baráti kapcsolat van kettejük között. A Blikk idézte a beszélgetést, miszerint

Egy nagyon korrekt szétválási folyamat, szakítási stádium végén vagyunk, ami után is rendkívül szoros maradt a kapcsolatunk.

  • A 24.hu pedig arról a szörnyű eseményről értesült, hogy Rába Tímea 14 éves lányát elmebetegek zaklatják.  Az ex szépségkirálynő azt mondja, lánya hiába gondolkodik sokat azon, hogy feltöltsön-e magáról fürdőruhás képet a netre, mégis megtalálják őt a férfiak, és csúnya dolgokat írogatnak neki. Ezért már megszüntette a profilját Facebook-on, és egy másik platformon tevékenykedik, ahol be tudja állítani, hogy kik láthassák a fényképeit.