horoszkóp
tk3s 19970101 alb a90 300785

James Cameron be van rágva, hogy 20 évvel a Titanic után is ugyanazzal nyomasztják

2017.02.02. 14:47

1997-ben mutatták be a Titanic című filmet, és ez alatt a húsz év alatt több millióan fulladtak már a könnyeikbe az eltúlzott romantika láttán. James Cameron mindent meg is tett ezért: volt itt mindent elsöprő szerelem, szex közepette belehelt ablak, fáradhatatlan hegedűsök, aztán egy tragikus jéghegynek ütközés. Viszont, ami a legnehezebben megemészthető: Jack halála. 

via GIPHY

Biztos emlékszik a jelenetre, amikor a monumentális hajókatasztrófát követően Rose (Kate Winslet) és Jack (Leonardo DiCaprio) egy arra lebegő ajtóra mászik fel, hogy majd azon úszkálva túlélik a túlélhetetlent. Mivel rádöbbennek, hogy egyszerre ketten nem férnek el az ajtón, Jack utolsó leheletével átadja a helyet Rose-nak, majd látványosan a halálba merül. 

Azonban - és itt jön a csavar - az emberek szemét egyszerűen nem lehet kiszúrni egy ilyen végkifejlettel. Egyesek képesek húsz éve azon őrlődni, hogy mégis miért kellett meghalnia ennek az önfeláldozó fiatalembernek, amikor nyilvánvaló, hogy

Rose mellett ő is elfért volna azon az ajtón. 

via GIPHY

Persze dumálni könnyű, de higgye el, hogy így van. Legalábbis az Állítólag című műsorban, egy erre alkalmas kísérlettel bebizonyították. Azt mondják, tök egyszerű lett volna megoldani a kérdéskört, ha a rajtuk lévő mentőmellényt a dülöngélő ajtó aljára applikálják, azzal ugyanis kiegyensúlyozhatták volna, és beborulás nélkül, egymás mellett várhatták volna a csodát, hogy majd valaki megmenti őket. 

Le van nyűgözve? Hát, James Cameron nem annyira, ő konkrétan tüzet okád a témától, és baromira elege van abból, hogy még ennyi idő után is ezzel szórakoztatják. A videó egyébként nagyjából 5 éve készült, de most egy interjúban megint felmerült az égető kérdés, amiről a rendező, magából kikelve, megnyilvánult. 

Kedvelem ezt a műsort, jófejek a srácok, de tényleg, menjenek a francba.

Aztán elmagyarázta, miért hülyeség ez az egész felvetés.

Oké, akkor most képzeljük el azt az élethelyzetet, amikor egy mínusz 2 fokos vízben próbálsz észnél maradni, miközben a tested kezdi elérni a hipotermiás állapotot, vagyis szép lassan kihűlsz. Ekkor úgy döntesz, lemész a víz alá, hogy egy mentőmellényt kötögess az ajtó alá komótosan. Mennyi lehet az? Mondjuk 5-10 perc, aztán, amikor feljössz a víz alól, már nem élsz. 

tk3s 19970101 nbc z90 311

Szerinte a legjobb megoldás még mindig az volt, hogy Jack alámerül szépen, és reménykedik benne, hogy valahogy, véletlenül arra jár egy mentőcsónak, és kihalássza őt a tengerből. 

Egyébként meg az egész baromi egyszerű. A 147 oldalas forgatókönyv szerint Jack átengedi a helyét Rose-nak, aki megmenekül, ő pedig meghal. Ennyi.

Azt viszont belátta, hogy alighanem kicsit elbénázták akkoriban a dolgot azzal, hogy túl nagy ajtót választottak a célra, amire valóban mindketten ráfértek volna, de ettől még a történetnek ugyanúgy kellett végződnie.

Szóval most már tessék elfogadni az érvelést, és békén hagyni szerencsétlen James Cameront!  

Forrás: People