Az amerikai elnökök mindig is megihlették a pornóipart. Szerepeltek már filmekben Barack Obama, Bill Clinton George W. Bush és Hillary Clinton hasonmásai is, ám a pornóoldalak statisztikái szerint eddig senki nem érdekelte annyira az embereket mint Donald Trump. A Hustler alapítója, Larry Flynt ezt azzal magyarázza, hogy

az üzletemberből lett politikus önmaga paródiája és annyira őrült, hogy azzal nyűgözi le az embereket.

Ha pedig megnőtt az igény arra, hogy a nézők láthassák akcióban az elnököt, azt ki kell elégíteni. Az xHamster nevű pornóoldal rá is repült a témára és már castingolnak, hogy megtalálják Donald Trump pornós hasonmását. És, hogy mik a kritériumok? A site sajtósa elmondta, a megfelelő színésznek a legjobb egészségben kell lennie, különleges hajjal kell, hogy rendelkezzen és ami szintén fontos, hogy kicsik legyenek a kezei, úgy mint Trumpnak.

A kis méretű elnöki végtagból nemcsak mém lett, hanem a Huffington Post oknyomozó riportere azt is feltárta, hogy az amerikai férfiak 85 százalékánál kisebb. (Ha Önt érdekli, hogy nagyobb-e a keze Trumpénál, akkor itt összemérheti vele.)

A tervek szerint a három legmegfelelőbb jelölt közül a nézők választhatják majd ki, hogy melyik Donald Trumpot szeretnék pornósorozatban látni az elkövetkező négy évben. A győztest április végén hirdetik ki.

Az elnöktől egyébként nem áll távol a műfaj, 1999-ben szerepelt a Playboy egyik szoftos filmjében. A cameója annyira szoft, hogy nem is meztelen benne és csak egy pezsgőt bont ki, de ha kíváncsi erre, akkor itt megnézheti. Addig pedig, amíg várunk a pornós alteregójára, tekintse meg a galériánkat Donald Trumpról és nőkről, hogy hangulatba kerüljön.