horoszkóp

Melania Trump már nem csak állítólag boldogtalan

2017.02.15. 18:57

Naivitás lenne azt gondolni, hogy Melania Trumpról minden őt vagy a férjét ért támadás csak úgy simán leperegne. Minden bizonnyal őt is megérinti, ha azt mondják, nem is szereti Donald Trumpot, vagy hogy csak másokat utánozva tud érvényesülni

Ő azonban még egyszer sem állította, hogy nem érzi jól magát a bőrében - megtette helyette valaki más. A Trump-család jó barátja, a stylist Phillip Bloch nyilatkozott a US Magazine-nak, ahol arra utalt, hogy 

Melania Trump first ladyként kifejezetten szerencsétlen.

Azt mondja, nyilvánvalóan boldogtalan, és alighanem teljesen másképp képzelte az életét, amikor 1996-ban Amerikába költözött. 

Ez az élet nem az ő álma volt, hanem Donald Trumpé. Melaniának ezért rengeteg mindennel kell megbirkóznia. 

GettyImages-621870052 master

Azt mondja, Trumpné nem bírja a nyomást és hogy állandóan ellenőrizgetik, amióta az amerikai politikai szcéna középpontjába került. Állítólag sosem vágyott erre, sőt, nem is számított rá, hogy egyszer az Amerikai Egyesült Államok elnökének feleségeként kell megállnia a helyét. Simán beérte azzal a 100 millió dolláros, Trump Towerben álló lakással, ahova annak idején költöztek.

Nem véletlenül tűnt el a nyilvánosság elől a beiktatási ceremónia után. Melania boldogtalan attól, ahogy az élete alakult. 

A stylist arra is rávilágított, hogy Melania Trump már a kisfiát sem hozza-viszi az iskolába, mert képtelen kezelni a sok tüntetőt, akik az utcán támadják a férjét - így pedig őt is. 

Egy Melaniához közelálló forrás azonban az egészet tagadja, sőt, azt mondja, a first-lady nem is lehetne boldogabb, amiért a pazar családját és a férjét támogathatja. 

Forrás: US Magazine