• A Bors egyik olvasója szerint Zámbó Krisztián február 11-én, szombat éjszaka ittasan hajtott át autójával egy piros lámpán, ezért a rendőrök a csepeli kapitányságra vitték. Az énekesre 50 ezer forint bírságot szabtak ki, valamint jogosítványát is bevonták. „Barátok invitáltak születésnapi buliba, hívogattak, végül igent mondtam. Beugrottam egy haveromhoz, indulás előtt öt-tíz perccel pedig megittam pár felest. Nem éreztem úgy, hogy bármi bajom lenne, ezért is mertem elindulni. A rendőrök meg azért állítottak meg, mert szerintük áthajtottam egy piroson. Azt hittem, még éppen átérek” – idézte fel a lapnak Zámbó Krisztián. Mint mondta, ezután sofőrszolgálattal ment haza, majd hozzátette: senki ne kövesse a példáját.
  • A Rapülőkkel dupla Aréna-koncertre készülő Geszti Péter a Borsnak adott interjújában számolt be arról, hogy olykor 200 évesnek érzi magát. Ennek állítólag az az oka, hogy szereti irányítani a saját sorsát, a levegőben viszont ő csak egy csomag. „A pörgést és az aktivitást illetőleg úgy érzem, a harmincas éveimben járok. A világ elfogadásában, megértésében és értékelésében, meg néha úgy érzem, hogy már a harmadik életemet élem, minimum százötven éves vagyok árulta el a lapnak Geszti Péter, aki arról is beszélt, hogy voltak olyan túlhajtott időszakai az elmúlt 15 évben, hogy elért a teljesítőképessége határára, és azt érezte, ha tovább folytatja, akkor össze fog omlani.
  • Mint arról beszámoltunk, Nagy Alekosznak vissza kell adnia nyeremény lakását, amelyet a ValóVilág című műsor fődíjaként kapott az RTL Klubtól. Ez annak a következménye, hogy a konkurens TV2 ÖsszeEsküvők című párkereső realityjének is igent mondott, és édesanyjával be is költözött a Rezidenciára. A cikk szerint arra azonban hiába vár, hogy Hajdú Péter (ő volt a műsor producere) fizesse ki elbukott lakását, mert ilyesmi nem fog történni. „Én mint a műsor gyártója Alekosszal és édesanyjával az ÖsszeEsküvők című műsorra kötöttem szerződést. Az én szerepem így a műsor végeztével meg is szűnt. Azt tudom, hogy a TV2 akkori programigazgatója vállalt garanciákat, ha jól emlékszem, többek között jogi segítséget, és azt is, hogy Alekoszt foglalkoztatni fogja a csatorna. Ezt be is tartotta, sőt Alekosz ma is rendszeres szereplője az Édes életnek” – magyarázta Hajdú Péter.
  • A Blikk szerint megsérült Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója. Bár előtte még betegen is végigjátszott egy közel háromórás darabot, szombat esti előadását már le kellett mondania. „A művésznőnek idegbecsípődése van. Hihetetlen, hogy ennek ellenére csütörtök este még játszott, de ilyen egy igazi profi. Alig tud lépni, fájdalmai vannak. MRI-vizsgálatra kellett mennie pénteken, reméljük, hogy minél hamarabb meggyógyul, és visszatérhet a színpadra” – mondta el a lapnak egy jól értesült bennfentes. A színház sajtóosztálya pedig azt közölte, hogy Eszenyi Enikő köszöni az érdeklődést, és reméli, hogy hamarosan próbálhat és újra színpadra léphet
  • Ugyancsak a Blikkből értesülhet róla, hogy fia filmjében kapta meg idei első munkáját Gesztesi Károly. „Máté már megjárta zeneművészetit, harmonika szakon, majd a közgázra ment át, és Amerikában is tanult, mire megtalálta az útját. Most filmrendező és dramaturg szakra jár a Színművészeti Egyetemre. Remélem, nem fed meg érte, de el kell árulnom, hogy már van is egy felkérésem tőle egy kisjátékfilmben, amit nyílt szívvel el is vállaltam. Remek forgatókönyvet írt, már el is olvastam, és nagyon tetszik” – fejtette ki Gesztesi Károly. Szerinte nem lesz konfliktushelyzet köztük, mert fia tiszteli őt, mint színészt, ő meg Mátét, mint rendezőt.