Pár napja derült ki a hivatalos orvosi jelentésből, hogy a popsztár természetes úton vesztette életét. Közvetve a szívproblémái és az elzsírosodott mája okozta halálát. 

A zenész barátja, Fadi Fawaz talált rá és próbálta felébreszteni.

Azt terveztük, hogy az egész napot együtt töltjük és elmegyünk ebédelni, éppen ezért elmentem hozzá, de amikor fel akartam ébreszteni ő csak békésen feküdt az ágyban.

Később azt nyilatkozta, hogy szerinte Michael öngyilkos lett. Most, hogy kiderült, ilyenről szó sincs, egy interjúban beszélt érzéseiről.

Végre ünnepelhetem az egykori szerelmünket, életünket, és továbbléphetek. Nagyon fájt, hogy becsapva éreztem magam. de már minden rendben van. Örülök, hogy végre kiderült az igazság. Kemény, felkavaró és sokkoló volt az elmúlt két és fél hónap. George így már békében nyugodhat

-mondta Fadi Fawaz.

(Perez Hilton)