Állítólag ma még megússzuk eső nélkül, úgyhogy addig kell kihasználni az időt a szabadban szaladgálásra. Ha erre mégsincs lehetősége, akkor olvassa el mai hírösszefoglalónkat!

Bangó Margit a Facebook-on árulja a házát 33 millió forintért, pedig a Bors szerint legalább egy tízessel többet kérhetne érte. A házról tudni kell, hogy jó állapotú, cirkófűtéses, duplakomfortos és van benne pince. A teraszon lévő szoborgyűjteményt viszont nem lesz könnyű elköltöztetni. Bangó az unokájához, Tina asszonyhoz és férjéhez, Emilióhoz közel költözik majd. 

Az is szempont volt, hogy egymáshoz közel legyünk, ugyanakkor meglegyen az egészséges különlét, de közeledjünk is egymáshoz

- mondta el a lapnak világosan Emilio. 

Aztán:

Zalatnay Sarolta a Blikknek fejtette ki , mennyire vágyik arra, hogy megfilmesítsék az életét, és azt is elmondta, hogy ezt miként képzeli megvalósítani. Azt mondja, nem bánná, ha nagyjátékfilm lenne belőle, de csak azért, mert az sok pénzt hoz, és nem olyan komoly, mint egy dokumentumfilm, akivel nem bírna azonosulni. De azért azt el tudná viselni, ha először sorozatot forgatnának élete eddigi történéseiből, és csak utána készülne el a nagyjátékfilm. Koltay Gábor filmrendező elmondta, hogy szívesen rendezné ő, de ez biztos, hogy nem mostanában fog megvalósulni. 

Zalatnay nem akar Andy Vajnánál kuncsorogni, jobbszeretné, ha valaki más intézkedne nála az ügyével kapcsolatban. 

Részlet az elkészülése váró nagyjátékfilmből:

Nagyon érdekes volt az anyun keresztüli kapcsolatrendszerem az evangélikus egyházzal, és a fiú­ügyeim is fontos részét képeznék a történetnek

- mondta az énekesnő.

Menjünk tovább!

Hajdú Péter nincs túl jó viszonyban édesapjával, olyannyira, hogy már nyolc éve egy szót sem beszéltek egymással. A Best Józsi bácsiként hivatkozik az idősebb Hajdú úrra, aki az újságokból tájékozódik, ha meg szeretné tudni, hogy van az ő fia. Sajnálja, hogy a fia ugyanarra a sorsra jutott, mint ő, és azt mondja, a válás sosem egyszerű, pláne, ha gyerekek is vannak egy családban. 

Valahol a sors fintora, hogy az, amit ő folyamatosan a fejemhez vágott, most vele is megtörténik. 

Arról viszont semmit nem tud, hogy mi történt Sarka Kata és Hajdú Péter között, amiért a kapcsolat válással végződött.

Talán Kata egy kicsit nagyravágyó volt, Péter meg nem egy finomkodó gyerek. Ettől függetlenül sajnálom, hogy ezt át kellett élnie. Nagyon boldog lennék, ha halálom előtt még kibékülhetnék a fiammal.