Hajdú Péter az RTL Klubhoz szerződik. 
  • A Blikk számolt be a remek hírről, hogy Hajdú műsorgyártó cége egy gasztro­show-t csinál majd, amiben Hajdú Péter mint műsorgyártó, producer és szereplő is feltűnik majd! A Profi a konyhám állítólag április 2-án lesz először adásban, a műsorvezetője pedig Wossala Rozina lesz. 

A lényege, hogy Rozina olyan sztárokhoz látogat el, akik egyáltalán nem tudnak főzni, mint például hozzám. Benéz a hűtőjükbe, és amit ott talál, elkészít egy fogást, amit ezután teljesen egyedül reprodukálni kell. 

Ettől függetlenül Hajdú és Frizbi maradnak a ATV-n. Éljen! 

#csakafoci #masfelorafoci #gyoztunk #folyikrolamaviz

Hajdú Péter (@hajdu.peter.official) által megosztott bejegyzés,

  • Szintén a Blikk írja, hogy Stohl András viszont rejtélyes okokból otthagyja a Vígszínházat, ahol 2013 óta társulati tag. Mint kiderült, a dolog nem is olyan rejtélyes, sok más feladattal keresték meg a színészt, ami érdekli és ezeket nem tudja összeegyeztetni a vígszínházi szerepeivel. Egyelőre nem tudni, hogy fizetés nélküli szabadságra megy-e vagy szabadúszó lesz. 
  • Arról pedig már a Bors számol be, hogy az Edda is úgy járt Győrben, mint korábban Zoltán Erika Budapesten. Az Edda a győri ETO Parkban koncertezett volna múlt hétvégén, de a katasztrófavédelem lemondta. Ráadásul egy nappal a koncert előtt. A lap úgy tudja, hogy közel 900 jegyet adtak el, ezeket vissza is lehet váltani, de nem kell aggódni, az együttes azt ígérte, hogy hamarosan bepótolják a koncertet.