Klapka György halála után lehetett rá számítani, hogy nem lesz egyszerű szétosztani az üzletember örökségét. A legfrissebb Story pedig egyenesen arról számol be, hogy előkerült Klapka öt évvel ezelőtti végrendelete, amiben két elég súlyos állítás is van, ami meg fogja nehezíteni a vagyonfelosztást.

Klapka, öt gyerekéből két fiáról halála előtt azt gondolta, hogy nem tőle vannak.

A lap információi szerint fiát, Gyuri, ki akarta zárni az öröklésből, mert nem ő a vér szerinti apja, Mary Zsuzsival közös legidősebb fiától pedig DNS tesztet akart, hogy bizonyítsa a rokonsági kapcsolatot.

Az üzletember lánya, Sandy, azt mondja, bár tudott erről a végrendeletről gyanítja, hogy van ennél újabb verzió is, hiszen az apja gyakran írta át a végakaratát.