Eljátszottunk már a gondolattal, hogy mi lehet az oka annak, hogy a két színész évek óta nem hajlandó együttmutatkozni, holott állítólag már évek óta járnak (bár arról is hallottunk már, hogy rég szakítottak). A legvalószínűbb verzió az volt, hogy Tom Cruise szerződésben kötötte ki, hogy volt felesége a válás után egy ideig mással nem mutatkozhat. Az állítólagos szerződés idén jár le, szóval gyanakszunk, hogy nem véletlenül röppentek fel újra hírek a páros viszonyával kapcsolatban. 

Egy valamelyikükhöz közelálló forrás minden bizonnyal le akarta leplezni az évek óta húzódó kérdéskört, ezért elárulta, hogy mi a helyzet valójában. 

Azt állítja, hogy a két színész már majdnem négy éve, 2013 augusztusa óta jár egymással, csak Foxx nem szereti a nyilvánosság előtt élni a magánéletét. 

Azt is tudni véli, hogy az amúgy nálunk forgató színész nemrégiben egy hatalmas virágcsokorral ajándékozta meg Holmes-t, amikor a 38 éves színésznő sajtóúton volt a készülő, The Kennedys After Camelot című minisorozat apropójából. Ez pedig nyilván semmi mást nem jelenthet, minthogy romantikus kapcsolatban állnak egymással. Mindenesetre Holmes elég boldog mostanában, szóval simán elhiszünk mindent. 

Ahogy arra meg izgatottan várunk, hogy végre egymás mellett jelenjenek meg, mert amíg ez az egyetlen közös képük, addig nem lehet mást tenni, csak kínosan feszengeni. 

Forrás: ET-Online