Luisana Lopilato, Michael Bublé felesége, Buenos Airesben egy sajtótájékoztatón beszélt hároméves kisfiuk egészségéről. A gyereknél tavaly diagnosztizáltak májrákot, ekkor az énekes vissza is vonult egy időre a szerepléstől, hogy mellette lehessen. Idén februárba pedig már azt lehetett hallani, hogy a kisfiú nyerésre áll a betegség elleni harcban.

Ezt erősítette meg most Lopilato, aki elmondta, az orvosok gyógyultnak nyilvánították a gyereket. A 29 éves színésznő arról is beszélt, mennyire megváltoztatta mindannyijukat ez a nehéz időszak, elmondása szerint sokkal jobban értékeli az életet, mint korábban. És megköszönte a rajongóknak is, hogy ebben a helyzetben is mellettük voltak.

Köszönöm mindenkinek a támogatást és, hogy imádkozott értünk. Szeretném ha tudnák, ezzel rengeteget segítettek nekünk abban, hogy ezt képesek legyünk átvészelni. Még nehezemre esik erről az egészről beszélni, hiszen olyan friss, de a szeretet, ami mindennap körülvesz minket, csodálatos

- mondta a színésznő, aki azt is hozzátette, a kisfiú betegsége még jobban összekovácsolta a családjukat.