Kurt Russell azért ment el Harry Connick Junior beszélgetős műsorába, hogy új filmjét, a Galaxis őrzői vol. 2-t promózza egy kicsit, amelyen keresztül egy egészen váratlan téma is szóba került. Eszerint megtudhatta a világ, hogy miként alakult a több mint harminc éve boldog párkapcsolatban élő

Goldie Hawn és Kurt Russell első, közös szexuális élménye.

Röviden összefoglalva: nem jól. Némi kifejtést követően azonban már lehet találni a sztoriban néhány kellemes, sőt vicces pillanatot is, alighanem ők is így emlékeznek vissza az ominózus szituációra. 1983-ban forgatták közös filmjüket, a Második műszak-ot, és meglehetősen összemelegedtek. Ezért szépen elmentek táncolni egy klubba, majd úgy döntöttek, beszöknek abba a házba, amit a szerepe szerint Goldie Hawn renováltatott. 

Bementünk, kolbászoltunk az elképzelt bútorok között, majd szépen betértünk a képzeletbeli hálószobába, ahol egymásnak estünk. A következő dolog, amire emlékszem, egy zseblámpa fénye az arcomban. Ezt a rendőröknek köszönhettük, akik ránk törtek, és azt tanácsolták, hogy menjünk inkább egy szállodába, és ott folytassuk, amit elkezdtünk. Ilyen volt az első randevúnk.

Azt mondja, az egész helyzet bizarr és furcsa volt, ugyanakkor rendkívül szórakoztató is, és még most sem tudja feldolgozni, mennyi év eltelt már azóta. 

Forrás: Just Jared