• Bár az ATV szerint Onyutha Judit azért távozott a csatornától, mert a műsorvezetővel nem tudtak megegyezni további munkavégzésének körülményeit illetően, Onyutha a Blikknek azt mondta, hogy ez nem teljesen fedi a valóságot. „Nem arról van szó, hogy többféle együttműködési lehetőséget ajánlottak, ami nekem nem felelt meg, és ezért váltak szét az útjaink. Ha ezzel kezdik, én elfogadtam volna a lehetőséget! Igazából a csatorna rögtön azt kérte, hogy közös megegyezéssel álljak fel!″  A műsorvezetőt egyébként nem érintette teljesen váratlanul a változás, aTV2-től kirúgott Gaál Noémi ugyanis szólt neki, hogy behívták interjúra. Ezután a portás szólt Onyuthának, hogy a vezérigazgató beszélni szeretne vele. „Ez különös volt, mert én mindvégig a hírigazgatóval voltam kapcsolatban. A vezérigazgató azzal kezdte, hogy közös megegyezéssel megválnak tőlem. Én akár kevesebb fizetésért, más beosztásban tovább dolgoztam volna a csatornánál. Ám mivel csak megbízásos munkaviszonyt ajánlottak fel, nagyon kevés fizetéssel, így ezt nem tudtam elfogadni. Ügyvédhez fordultam.″ Onyutha Judit az ATV időjárásjelentését vezette.
  • Ha lemaradt volna, Király Viktornak a Bors szerint horrorisztikus balesete volt a hétvégén: kificamodott a lába. Az énekes fekvőgipszet kapott, és az ilyenkor szokásos véralvadásgátló injekciókat kell beadnia magának, de – két fellépésen kívül – nem mondja le a fellépéseit, mankóval és ülve nyomja le majd a koncerteket.