Vajna Tímea legutóbb a péksütemény világnapján, a fánkozójban beszélgetett újságírókkal. Az utcai divat nagykövete a Velvetnek arról mesélt, hogy fashion blogot szeretne indítani, a 24.hu-nak pedig elmondta, filmet akar készíteni.

Ez utóbbi interjúból kiderült, hogy Vajnáné hogyan képzeli egy amputált lábú férfi életét. Ahogy pedig erről beszélt az megütötte Bovier György motivációs tréner fülét is, aki 15 éve kerekesszékben él, így van némi elképzelése arról, milyen úgy élni, hogy az ember nem tudja használni a lábát és most úgy érezte nyílt levélben kell reagánia a filmbiztos nejének szavaira.

Bovier a levél bemutatja magát és elmondja, hogy 15 éve egy autóbálaeset miatt került kerekesszékbe és ez után hosszú út vezetett számára odáig, hogy felépüljön és folytatni tudja az életét. Az elmúlt másfél évtizedben elvégezte a főiskolát, dolgozni kezdett, most már motivációs tréningeket tart, a Magyar Kerekesszékes Tenisz Válogatott kerettagja és több különböző médiakampányban vett részt. Majd itt tért át a levél lényegére: 

"A levelem oka az az interjú, amiben a paralimpikonokról szóló filmötletedről mesélsz, melyet az amputált lábú síoktató ihletett. Néhány mondatot had emeljek ki, ami megütötte a fülem. '...ha belegondolsz, borzasztó lehet nekik az életük és az, hogy ...mondjuk veszünk egy ilyen testi fogyatékossággal élő embert, akkor milyen lehet az első szexuális együttlét...tehát az borzasztó...'

Nem dacból, nem sértődésből emeltem ki, hanem, mert egy olyan befolyással és eléréssel bíró nő, mint Te, akit ennyien követnek és ezáltal influencer, nem engedheti meg magának, hogy ne kommunikáljon egyértelműen, pontosan, információ hiányában egy ilyen érzékeny témáról.

A gazdasági és egyéb okokon kívül feltételezem a jó szándékot a részedről a film elkészítésével, a pozitív példán keresztül, de amennyiben ilyen nyilatkozatokat teszel, úgy nemhogy segítesz az ilyen emberek pozitív megítélésében és a társadalmi integrációjában (itthon pedig erre nagy szükség lenne, mert az USA-hoz képest – is – igencsak elmaradott a helyzet), hanem egy olyan képet alakítasz ki az olvasókban, nézőkben, ami még távolabb löki őket az igazságtól.

A következőt értem ez alatt: ha Te azt mondod, hogy szörnyű egy mozgássérült, testi fogyatékos élete és a szexuális élete úgy, hogy valószínűleg sosem voltál ilyen emberrel (vagy tapasztalat?), akkor azok a követőid, akiknek ugyancsak nincs ilyen tapasztalata pontosan ezzel a tudattal fognak tovább élni, kvázi tényként kezelve, azonosulva a szavaiddal.

Hidd el, feltételezem, hogy nem így gondolod, ahogy hallatszik, de sokan fogják úgy érteni, ahogy mondtad, amivel ismert emberként óriási károkat okozol.

Amennyiben komolyan foglalkozol a film ötletével, úgy felajánlom az együttműködésem ezzel kapcsolatban, kvázi tanácsadóként, hogy ne csak az Oscar legyen a cél, hanem valami annál sokkal nagyobb és jobb dolog is, mégpedig az emberek gondolatainak helyes irányba történő átformálása, félelmeik leküzdése és a tévhitek eloszlatása" - írja a férfi, akinek teljes levelét itt elolvashatja:

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Bovier György kerekesszékes tréner nyílt levelet írt Vajna Tímeának

A férfi felhívja benne Vajnáné figyelmét arra, hogy ne csak az Oscar lebegjen a szeme előtt, mikor paralimpikonokról készít filmet.

95 · Jun 05, 2017 01:22pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments