Rebecca Burger, a 33 éves francia fitneszblogger elég szokatlan módon, egy tejszínhab-szifon használata közben halt meg. A készülék hirtelen felrobbant, alkatrészei pedig a nő mellkasának csapódtak, amitől szívrohamot kapott. Életét már az orvosok sem tudták megmenteni.

Családtagjai pénteken a Facebookon jelentették be Burger halálát, háztartási balesetnek minősítve az esetet. Később aztán a nő 160 ezres követőtáborral rendelkező instáján tettek közzé egy képet a készülékről, ami miatt életét vesztette, hogy mások ne járjanak így.

„Ne használjátok ezt a terméket otthon. Hibás eszközök tízezrei vannak még forgalomban”

– írták a posztban, de a szifon gyártóját nem nevezték meg.

Nem ez volt az első baleset

A tejszínhab-adagoló úgy működik, hogy gázt pumpál a fémtartályba, ami az egész készüléket nagy nyomás alatt tartja. Egy francia fogyasztóvédelmi csoport már évekkel ezelőtt figyelmeztetett, hogy a gázkapszulák csatlakozói hibásak lehetnek, így fennáll a robbanás veszélye. Emiatt már több baleset is történt. Volt, akinek a fogai törtek ki, másvalaki meg az egyik szemét vesztette el. A legsúlyosabb, 2013-as eset során egy vásárlónak hat bordája és a szegycsontja tört el. Az orvosok azt mondták neki a kórházban, hogy ha a robbanás a szívénél érte volna, akkor már nem lenne életben.

A Woman's Best nevű online egészségbolt, amit Burger promotált, egy instás posztban vett búcsút a nőtől.

Sajnálattal jelentjük be egy gyönyörű lélek elvesztésének szomorú hírét. Francia sportolónk, Rebecca Burger elhunyt. Rebecca nemcsak a fitnesz egyik kiemelkedő alakja volt, hanem egy nagylelkű és kedves ember, akivel öröm volt együtt dolgozni. Kérlek, imádkozzatok érte, hogy békében nyugodjon, és hogy a családja erős tudjon maradni. Mindig büszkék leszünk rád Rebecca.

Via The Daily Mail/BBC