A nagy 2016-os szakítás hullám áldozatai voltak Naomi Watts és Liev Schreiber is (ugye rajutuk kívül a Brangelináéktól kellett könnyes búcsút vennünk és Johnny Depp és Amber Heard is szétmentek). Wattsék egyébként 11 évig volt együtt és elválásuk viszonylag nyugisan folyt le. Lehet, hogy éppen ezért, a színésznő nem omlott túlzottan össze és nem is töltött annyira sok időt szingliként. A Page Six információ szerint máris új pasija van.

A lap úgy értesült, hogy Watts jelenleg Billy Cruduppal jár, akit a közönség főleg a Watchmanből ismer. Egyébként vélhetően a közös munka során melegedtek össze, együtt játszanak ugyanis a Gypsy című sorozatban, amiben egy házaspárt alakítanak.

Egy szemtanú szerint pedig a való életben is nagyon szoros viszonyban vannak, annyira, hogy hétvégén kézen fogva sétáltak New Yorkban. Az informátor arra is kitért, hogy a pár láthatóan jól érezte magát és nagyokat nevettek.

A két színész egyelőre nem erősítette meg a kapcsolatot, Watts egyáltalán nem nyilatkozott még az ügyben, Crudup pedig csak annyit üzent a sajtónak, hogy nem kívánja kommentálni a hírt.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Naomi Watts annyira túl a szakításán, hogy már a Watchmen színészével jár

A színésznő 11 évig volt Liev Schreiber partnere, és szeptember óta volt újra szingli.

2 · Jul 18, 2017 02:35pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments