Jó reggelt! Nem sok minden történt a magyar híresemberekkel a napilapok szerint, de ami igen, azt most itt összegereblyézzük.

 A Bors írja, hogy a hétvégén házasságot kötött Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó. Feleségével, Szántó Bettivel "egy csendes, természetközeli, vidéki helyszínt" választottak az eseményre, ennél többet egyelőre nem közöltek. Egy képet is mellékeltek az íráshoz, amely alapján elmondhatjuk, hogy a házasodók nagyon szépek voltak.

Ugyancsak a Bors számol be Pel­ler Mariann Utazás a lelked körül című műsora nyomán arról, hogy Szabó Zsófi férjének és édesanyjának sikerült rendeznie a kapcsolatát. Nem indultak könnyű helyzetből, mert a celebritás édesanyja korábban kerek perec megmondta, hogy nem örül annak, hogy veje roma származású, és unokái "félvérek" lesznek. Az utólag talán szerencsétlennek minősíthető megfogalmazás alatt valószínűleg azt értette az asszony, hogy fél attól, minek lesznek kitéve unokái a származásuk miatt. A béke mára szent, anyós és vej jól kijönnek egymással.

A Blikk eközben mutat néhány fotót Szinetár Dóra Instagramjáról: ezeken azt tekinthetik meg, hogy a várandós színésznő egy szállodában pihen.

Ugyanők tájékoztatnak arról is, hogy Medveczky Ilonát megcsípte néhány méh, amitől allergiás rohama lett, ezért kórházba ment, de már jól van.

+1: A JustJarednek meg van néhány képe arról, ahogy Ashton Kutcher és Mila Kunis Wiz Khalifa koncertjét élvezik a Szigeten.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hírek hétvégi maradék mellé: Szilágyi Áron megnősült

Ashton Kutcherék meg a Szigeten csapatták.

13 · Aug 14, 2017 08:47am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments