Jó reggelt, szeptember augusztus 28-a van, hétfő, és ma reggel ezeket olvastuk a napilapokban:

A Blikk itt közöl két lesifotót az Orbán Viktor lányának, Orbán Sárának esküvője előtti pillanatokról. Ezekről kiderül, a menyasszonyt ugyanazzal az ezüstszínű Jaguarral vitte bátyja, Orbán Gáspár a templomi szertartás helyszínére, amellyel apjuk a nővérük, Orbán Ráhel esküvőjére érkezett néhány éve. Az egyházi esketés helyszíne a tabáni Alexandrai Szent Katalin-templom volt, ahol görög katolikus szertartás szerint adták össze Orbánt és Szokira Tamást, akiről úgy ír a lap, hogy „eddig a gazdasági minisztériumban a Gazdaságtervezésért Felelős Helyettes Államtitkárság titkárságvezetője volt” – vajon eztán mi lesz? Stadionépítő, vagy bányász? Akárhogy is, sok volt a felsőbb helyről érkező vendég, így Pintér Sándor is tiszteletét tette.

A lap szerint körülbelül négyszázan voltak Orbán Sára lakodalmában, amelyet Alcsútdobozon, egy szállodában tartották. A Bors azt sejteti, Széll Tamás lehetett a séf, nekik a sátras lagzi helyszínéről van fotójuk. Azt írják, volt tűzijáték is, vasárnap délelőtt pedig morzsabált tartottak egy szűkebb körnek, amit elképzelni is gyönyörűség. (Az alábbi, három évvel ezelőtti képen balról Jobbra Orbán Ráhel, Orbán Viktor, Lévai Anikó és Orbán Sára láthatók.)

Ugyancsak a Bors tudósít arról, hogy Rékasi Károly vissza fog térni a Barátok köztbe, de erről még olyan kevés a konkrétum, hogy csak annyi tudható: már dolgoznak azon, hogy a karakterét visszaírják a sorozatba.

Értékes dolgokat loptak el az Ibizáról hazautazó Iszak Eszter csomagjából – ezt már a Blikk írja. Fapadossal jött, két kézipoggyásszal akart felszállni, de azt mondták neki, helyhiány miatt fel kell adnia az egyiket. A zárható, gurulós kisbőröndjét adta fel, amelyből elfelejtette kivenni az értékeit.

Anyukámtól tanultam meg azt, hogy mindig legyen nálam annyi dugipénz, amennyivel akkor is hazajutok, ha esetleg ellopják a többi pénzem. Ezért egy másik pénztárcába a csomag mélyén el volt rejtve 150 dollár, 300 euró, és volt nálam magyar pénz is. De egy 100 ezer forintot érő óra is eltűnt, így együtt több mint 300 ezer forint értéket loptak el! 

Panaszt tett, harminc napon belül ígértek neki választ.

Bors: Ungár Anikót segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják, mert tavaly februárban kétszer is nekiment egy másik kocsinak, és nem állt meg tisztázni a helyzetet. A lapnak nem kívánt nyilatkozni, de úgy tudják, „azzal védekezik, hogy a kocsijából kiszálló férfi integetését ő úgy értelmezte, hogy minden rendben van, mehet tovább”. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hírek kávé mellé: Orbán Sárát Jaguarral vitte a bátyja az esküvőjére

Volt tűzijáték és morzsabál is - ezeket lehet eddig tudni Orbán Viktor kettes számú lányának lagzijáról.

22 · Aug 28, 2017 07:31am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments