Június elején volt utoljára, hogy úgy önmagában egy Mokkás jelenségről írtunk, akkor az egész stáb táncra perdülése volt az apropó. Korábban pedig olyan megdöbbentő dolgok történtek, mint Vujity Tvrtko balettozása, Kárász Róbert jógázása, és így tovább.

Most annyi történt, hogy Ganxsta Zolee-t hívták be vendégnek, aki hamar magához ragadta a műsor irányítását. Végre megint olyan őszinte pillanatok kerültek képernyőre, mint amikor még Demcsák Zsuzsa mindenki helyett kellemetlenül érezte magát Istenes László poénja miatt.

A Ganxstás adás nem most volt, de kötelezőnek érezzük, hogy átemeljük ide. Így indult a beszélgetés:

Mondta ezt arra, amikor a válás hírének felvázolása után Mádai Vivien az új Ganxsta Zolee és a Kartel albumot is megemlítette. Ahogy mondani szokás: innen szép nyerni. Szerencsére Istenes Lászlóák sem feszültek be a visszaszólástól, inkább tovább komolytalankodtak, és megkérdezték Zana művészurat, hogy melyik a kedvenc napszaka. 

Persze, hogy a reggel.

Kiderül még, hogy az iskolakezdést is nagyon várja, mert akkor is korán lehet kelni. És így kibuknak olyan igazán őszinte mondatok belőle, hogy

Guruljon el a szíve a műtőben annak, aki kitalálta a korán kelést!

Miután Ganxsta megdícsérte Istenes díszzsebkendőjét, amivel biztos Nagy Feró védjegyének számító piros baboskendőjéhez öltözött, már jött is a Valami Amerika 3. forgatásáról való gyors beszámoló.

Örülök, hogy megint felkértek egy olyan feladatra, hogy megint nem buddhista pap vagyok, és hát nem is tanárember, hanem, akár hiszed, akár nem, egy bandatag, aki aztán börtönben tölti a film 3/4-et részét.

Élvezte a forgatást, pláne, amikor Hujber Ferencet kellett kicsit megvernie. Következő szerepének köszönhetően Nagy Ervint kell majd kiütnie, de őt ez nem zavarja, várja is a hasonló felkéréseket. Itt jegyezte meg Istenes László, hogy mostanában tervezik az Abigélt feldolgozni, mire Ganxsta:

Az nagyon jó, nőket ingyen verek.

Itt gyors témaváltásra volt szükség, mert ugyan mi is, és ott az adott pillanatban a műsorvezetők és a szerkesztők is értették a poént, de azért szóba kellett hozni, hogy miként telt a nyár. 

Rengeteg hangversennyel, hogy szépen fogalmazzak.

Új lemez, Lóry B – aki Ganxsta szerint nem csak Magyarország, de a világ legjobb rappere – visszatért, úgyhogy ő le is mond a trónról, mire jött is a kérdés, hogy „akkor neked minden kerek, nem?”.

„Hogyne, nézz rá, elvált, korán kel, most kerek csak igazán Zoli élete” – mondta Istenes, majd hirtelen arra is kitért, hogy Ganxsta milyen jól néz ki, mire a rapper egyből elkezdte simogatni a mellbimbóját – a sajátját, nem a műsorvezetőét.

Szumma szummárum: rég volt ilyen önfeledt, nevetős, tét nélkül csipkelődős reggeli beszélgetés a Mokkában, pedig, amint az látszik, igény az vóna rá.

A teljes beszélgetést itt lehet megtekinteni.

 Hát így.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Még több Ganxsta Zoleet a Mokkába!

Rég volt ilyen önfeledt, nevetős, tét nélkül csipkelődős reggeli beszélgetés a Mokkában, pedig, amint az látszik, igény az vóna rá.

52 · Aug 28, 2017 01:44pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments