• A Bors egy elsőre (pláne reggel) nehezen felfogható szerelmi sokszögről számol be, amikor azt írja, hogy Tomán Szabina, aki Árpa Attila felesége volt 12 évig, most férjhez megy egy Színi Béla nevű vállalkozó úriemberhez, aki viszont régebben Tornóczki Anita férje volt. Alighanem örökké folytathatnánk a sort, ha azt is nekiállnánk firtatni, hogy Tornóczki pedig Hajdú Péterrel járt, aki Sarka Katával, ésígytovább - szóval ebbe inkább bele se megyünk. A történet főszereplője tehát most Tomán Szabina, aki gyereket vár új párjától, ami nem volt tervbe véve, ahogy az sem, hogy a válása után ilyen hamar szerelmes lesz. Állítólag már el is jegyezték egymást, volt gyűrű, térdre ereszkedős lánykérés, szóval mindenki boldog. 
  • A Survivor egyik játékosa, Alexandra segített Gáspár Evelinnek 35 kilót fogyni, írja a Blikk. A Gáspár-család legnagyobb lánya régóta küzdött a súlyával és a nem megfelelő edzőkkel, Alexandrával azonban meg van elégedve, aki már pszichológusi és barátnői státuszban is van az életében. Evelin állítólag nagyon kitartó, heti 5-6 napot edz, de önszorgalomból többet is. Mondjuk ez azért kellemesebb hír Gáspár Evelinnel kapcsolatban, mint amikor kénytelen berágni az apjára.
  • Kiss Ramóna a Fókuszban beszélt a lánykérése részleteiről - ebből a témából, úgy fest, sosem elég. Ahogy azt a Bors pazarul megérezte, a riport kulcsmondata egyértelműen az volt, hogy Kisst boszorkánynak tartja a párja. Ennek az az oka, hogy az amerikai nyaralásukon megkérte volna a kezét, de a színésznő (most már műsorvezető is) megérezte, hogy ez fog történni. Az információ a baráti kör jóvoltából hamar körbeért - így kézilabdás úr, Lékai Máté fülébe is gyorsan visszajutott. Ezért döntött úgy, hogy inkább előtte kiruccannak Bécsbe, és az Operaház előtt térdel le elé. Mindenki zavarban volt, és sírtak. A nyaraláson viszont nem tudtak meg egymásról semmi újat, mert addigra már teljesen kiismerték egymást - jó nekik. 
  • Janicsák Veca titokban férjhez ment gyereke apjához, miután három hónappal ezelőtt szakítottak egymással. Ezt már megírták a lapok, a részletekről azonban csak most számolt be a Bors. Janicsák azt mondja, ez a szünet döbbentette rá, hogy egymáshoz tartoznak Ábellel, és noha tudnak egymás nélkül élni, nem akarnak. Szerinte a házassági eskü azt jelenti, hogy sosem adja fel. 

 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Itt érnek össze a szálak Tomán Szabina, Árpa Attila és Tornóczki Anita életében

Annyit elmondhatunk, hogy gyerek is van a dologban. Lapszemle!

18 · Sep 01, 2017 08:30am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments