Nicole Kidman nemcsak azzal hívta fel magára a figyelmet a 2017-es Emmy-díjátadón, hogy milyen jól nézett ki vörös estélyiében, hanem azzal is, hogy micsoda természetességgel csókolta szájon kollégáját, Alexander Skarsgardot, mikor az díjat kapott közös sorozatukért.

via GIPHY

A pillanatról készült képek és videók hatalmas vitát gerjesztettek. Sokan úgy vélik, ez annak a jele, hogy megromlott a színésznő házassága keith Urbannal, aki egyébként a felesége mögött állt a csók pillanatában, mások pedig teljesen ártatlannak ítélik a dolgot és annak tudják be, hogy a Kidman csak így tudta kifejezni, mennyire örül a férfi sikerének. Mivel az este további részében – a szemtanúk szerint  az Urban házaspár egymás kezét se engedte el, mi inkább az utóbbira tippelünk, de az biztos, hogy a színésznő az idei vörös szőnyeges eseményeken már csinált pár furcsa dolgot.

Ott volt például januárban a Golden Globe, ahol Tom Hiddleston interjújába trollkodott bele kicsit azzal, hogy odament vihogni a színészhez. Aztán az Oscar estéjét tette emlékezetessé a furcsa tapsolásával, amit később meg is kellett magyaráznia.

Ezen kívül a Daily Mail azt az esetet is felidézi, mikor a színésznő Cannesban bemutatott a fotósoknak és arra is kitérnek, hogy Kidmanről nyáron egy tőle szokatlanul szexi (mondjuk ki: mellbimbó-mutogatós) címlap készült a Love magazinba.

Egyébként nem az idei Emmy volt az első alkalom, hogy Kidman az örömét egy csókkal fejezte ki. 2003-ban, mikor Oscart kapott Az órákért, Denzel Washington smárolta le a színpadon, aki átadta neki a díjat (a videóban 1:14-nél).

2015-ben pedig Naomi Wattsszal csókolózott, fürdősapkában. Erre egyébként magyarázatot is adott. Elmondása szerint az egyetlen dolog, amit a karrierje során megbánt, hogy 14 évesen visszdobott egy szerepet, mert nővel kellett volna csókolznia, fürdősapkában. „Én akkor hosszú hajú színésznő szerettem volna lenni, aki pasikkal smárol” - mondta az ominózus csók kapcsán.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Nicole Kidman a férje előtt smárolt az Emmyn, de nem ez volt az egyetlen furcsa dolga idén

Akkora felháborodást okozott az ártatlan csók, hogy nem lepődnénk meg, ha magyarázkodnia kéne miatta, mint más dolgok miatt is 2017-ben.

4 · Sep 23, 2017 12:43pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments