Elmeszelték ittas járművezetésért az Irigy Hónaljmirigy tagját
Kabai Lászlót, az Irigy Hónaljmirigy nevű együttes tagját, aki a fenti képen balról a második, őszes parókában, augusztus 6-án szondáztatták a rendőrök, és az ellenőrzés eredményeképpen elvették tőle a jogosítványát, valamint vádat emeltek ellene. A Borsnál találtuk meg azt a bírósági közleményt, ami szerint a vádból máris jogerős ítélet lett. A lényeg:
A bíróság a vádlottat ittas járművezetés vétsége miatt háromszáz napi tétel pénzbüntetésre és egy év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság az egy napi tétel összegét ezer forintban határozta meg. A háromszázezer forint összegű pénzbüntetés meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni.
Kabai korábban azt nyilatkozta az ügyről, hogy két korsó sört fogyasztott el a nagy augusztusi melegre való tekintettel. Sajnos csak az eset után pár nappal jelent meg az Index oktatóvideója, amely kiderül, hogy kánikula ellen mégsem sörrel kell védekezni, ha ezt Kabai látja, talán minden másként alakul! Most az a helyzet, hogy korsónként százötvenezer forintba került ez az ivás Kabainak, vagy vállalnia kell, hogy ül háromszáz napot.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár