Mikor Heidi Klum és Mel B nem az America's Got Talent stúdiójában zsűriznek, akkor is szívesen bandáznak egymással. Főleg most, hogy mindkettejüknek több ideje is van a barátokra, hiszen az énekesnő és a modell is nem rég szakítottak. Ezt a traumát pedig egy jó kis tengerpartozással enyhítették a napokban.

Mel B márciusban jelentette be, hogy válik férjétől, a házasságukról pedig azóta jó néhány csúnya részlet derült ki. Többek között az is, hogy a férfi sokszor erőszakoskodott az énekesnővel és zsarolta. Nem is meglepő, hogy az egykori Spice Girl sokkal felszabadultabbnak tűnik most, hogy sikerült kilépnie ebből a bántalmazó kapcsolatból.

Heidi Klum szakítása ennél jóval frissebb, de nyugisabb is. A modell csak néhány hete vetett véget kapcsolatának a nála 14 évvel fiatalabb fiújával. Az elválást pedig egy szünetelés előzte meg. Klum és a műkereskedő Vito Schnabel három évig voltak együtt.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Kicsattanóan jól néz ki együtt a frissen szakított Heidi Klum és Mel B

A két híresség egymás társaságában heveri ki az elválást és úgy tűnik, elég jól szórakoznak közben.

2 · Oct 03, 2017 02:02pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments