A Weinstein-botrány óta leginkább olyan hírek voltak a témában, hogy valaki arról beszélt, hogy ki és miként zaklatta, molesztálta őt évekkel korábban. Majd a szexuális bántalmazással vádolt személyek, mint Weinstein és Kevin Spacey bocsánatot kértek, ha esetleg korábbi viselkedésükkel megsértettek bárkit is. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy beismerték a tetteket, amikkel megvádolták őket. Spacey ráadásul azzal próbálta elvenni a róla szóló történet élét - hogy több mint 20 éve a házi bulijában rámászott egy 14 éves fiúra - , hogy kijelentette: eddig biszexuális volt, de mostantól melegként éli életét. Innentől csak rosszabbodott a helyzet. Egyre töb, a színész helytelen viselkedésének áldozatául eső ember állt elő, a Netflix elkaszálta a Spacey főszereplésével eladott House of Cards című sorozatot, majd felfüggesztette a soron következő évad forgatását is, sőt, a színész menedzselésével foglalkozó ügynökség kihátrált mögüle. 

Alec Baldwin a Paley Honors Luncheon estéjén a színpadon állva maga vallotta be, hogy a múltban nőket zaklatott.

Korábban eléggé szexista módon bántam a nőkkel. Bántalmaztam őket. Átnéztem rajtuk. Alábecsültem őket.

- mondta Baldwin, majd folytatta.

Újra meg újra azt tettem, amit a legtöbb férfi is tett. Amikor nem úgy kezeltük a nőket, mint a pasikat. Az én generációmban ez így ment, de nagyon szeretnék ezen változtatni.

Végül kitért arra, hogy jó lenne olyan munkahelyeket létesíteni, ahol biztonságban érzi magát az ember, ahol mindenki egyenlő bánásmódban részesül, mert ez a hatékonyság egyik alapja.

(The Hollywood Reporter)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Alec Baldwint meg sem vádolták szexuális zaklatással, magától vallotta be, hogy mit tett

"Korábban eléggé szexista módon bántam a nőkkel. Bántalmaztam őket. Átnéztem rajtuk. Alábecsültem őket" - mondta a színész.

352 · Nov 03, 2017 10:22am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments