horoszkóp
2017-11-18T000649Z 802477160 RC1D76DA93F0 RTRMADP 3 USA-TRUMP

Donald Trumpnak nem sikerült arra válaszolnia, hogy mikor van a születésnapja

2017.12.15. 10:01

Novemberben New Yorkban polgármester választást tartottak, a Trump család pedig részese szeretett volna lenni a fontos döntésnek. Ez érhető is, hiszen mielőtt az elnöki teendők miatt Washingtonba kellett költözniük, ők is New York-i lakosok voltak. Ám most kiderült:

a szűk családból szinte senkinek nem sikerült érvényes szavazatot leadnia.

Az Independent beszámolója szerint az elnök szavazatát azért nem lehetett beszámítani, mert

Trump rosszul írta be a saját születésnapját.

Az egykori üzletemben ugyanis 1946. június 14 -én született, ám a szavazólapjára a júliust írt. A felesége, Melania sem volt sokkal ügyesebb. Ő az aláírását felejtette le a lapról, ezzel pedig érvénytelenítette a szavazatát.

De nemcsak nekik, Ivanka Trumpnak se jött össze az érvényes szavazás. Bár lehet, hogy az elnök lányának sikerült mindent helyesen kitöltenie az adatlapon, ami ahhoz kellett, hogy Washingtonból szavazhasson a New York-i választáson, a dokumentumot nem adta időben postára, így az ő voksa túl későn ért be ahhoz, hogy beszámíthassák.

Arról nincs információ, hogy Ivanka férjének, Jared Kushnernek, sikerült-e megugrania a bonyolult feladatot, de aggódni nem kell, neki is megvolt már a maga botránya, mikor szeptemberben a Wired megírta róla, hogy 2009 óta nőként volt regisztrálva a szavazói adatbázisban.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Donald Trumpnak nem sikerült arra válaszolnia, hogy mikor van a születésnapja

Végül is még csak 71 volt neki belőle, hogy is jegyezhette volna meg ilyen rövid idő alatt?

0 · Dec 15, 2017 10:01am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments